Ataisz
Szellem: - Amikor Anna Ataiszon élt, a Földnek még nem voltak párhuzamos valóságai, ami azt jelenti, csak egy földi valóság létezett, a többi nem.
Miért volt szüksége Istennek arra, hogy lehetőséget teremtsen a párhuzamos síkok kibontakozására. Egyszerűen azért, hogy Annának legyen lehetősége az ötvenezer éven belül kipróbálnia mindazt, amely segíti őt majd Isten megértésében, és arra, hogy a bűnét, amelyet ellene elkövetett, orvosolni tudja. Isten tehát ezzel segítette szeretett asszonyát, hogy az életek sokaságával megértse Isten működését, és soha többet ne kérjen számon tőle semmit, amit Isten tesz.
Amikor Anna ebben az életében találkozott vele, már fejlett lélek volt, de még mindig nem értette meg Isten működésének lényegét. Azt hitte, a tükör szerep egyben feljogosítja őt arra, hogy véleményt mondjon a Teremtésről.
A tükör szerep nem azt jelenti, hogy bírálja a Teremtést, hanem azt, Istennek közvetíti a Földön történt eseményeket és dolgokat hitelesen, de érzelmek nélkül.
Miért van erre szüksége a Teremtőnek? Azért, mert a Teremtésben elkövetett hibák mindig megbosszulják magukat, és nem történhet meg az, hogy Isten kétszer ugyanazt a hibát követi el. Amit Annától elvárok, az egy hiteles tájékoztatás. Nem bírálat.
Én abban tévedtem vele kapcsolatban, hogy egy olyan lény, aki érzelmekkel bír, tud hiteles és korrekt véleményt mondani. Tehát végső soron nem ő követte el a hibát, hanem Én, mert nem rá kellett volna bíznom a feladatot.
Akár hiszitek akár nem, ezt ő maga fogalmazta meg Nekem. Tehát, nemcsak hogy a legjobb társam, hanem valóban a legjobb tükröm is. Mert Én nem azt szeretném, hogy valaki véleményt mondjon Nekem, hanem csak azt, értékelje amit csinálok.
Nemhogy leváltom Annát, hanem most már nem fogom őt utólag kérdezni a dolgaim felől, hanem meg fogom kérdezni mindenről, mielőtt döntök. A döntés joga és felelőssége persze az enyém és a döntésembe már nem szólhat bele.
Tehát, ha a jövőben valamit tervezek, megkérdezem a véleményét. Ha azt elfogadhatónak ítélem Magam számára, úgy megvalósítom. Ha nem elvetem. Talán, így őt sem terhelem túlságosan a felelősség súlyával, mégis lesz legalább egy tanácsadóm, akinek a véleményére adok.
Tudom, ez számotokra nem fontos, de a Teremtés nagy felelősség és Én is hibázhatok. Azt csak a vallási vezetők állítják – helytelenül -, Isten tévedhetetlen.
Isten nem tévedhetetlen, de joga van a tévedéshez, ugyanúgy, ahogy az emberiségnek is van joga hozzá. Hiszen a közmondás is azt mondja: „Tévedni emberi dolog”. De Istennek is van joga a tévedéshez. Ha nem így lenne, örökké büntethetné Magát, annak pedig mi értelme lenne?
Tehát Anna a jövőben nem egyszerűen a tükröm, hanem a földi dolgokban főtanácsadóm lesz. Így kisebb lesz a hiba lehetőség. Azért bízom meg benne, mert óriási tapasztalatokat gyűjtött a Földön, olyanokat, amiket Én nem éltem át, és amelyek őt mindig gondolkodásra késztetik. Soha nem dönt elhamarkodottan, de amit kimond, az mindig igaznak bizonyul. Ezért hát a jövőben mindig meg fogom őt kérdezni és meg is fogom fogadni a tanácsát, ha Én is úgy ítélem meg, ez helyes és reális.
Miért mondom ezt el most nektek. Azért, mert amikor elhagyott Engem, ő tudta miért teszi, de Én nem. Oly annyira hozzá szoktam ahhoz, csak az történik, amit Én akarok, hogy ezt elfelejtettem a Földön, és nem voltam tekintettel a számomra legkedvesebb lénnyel szemben sem. Így történt meg az, ami végül is a boldogtalanságomat okozta. Ha most Anna erre nem figyelmeztet, újra visszaküldtem volna az anyagba. Elmondom nektek, miért.
Egy általam diktált könyvünk végét meg kellett változtatni, mert újra olyan dühös lettem rá, hogy megígértem neki, ha nem sikerül a kísérlete - asztrál síkon - mehet vissza az anyagba.
Tudjátok-e mit válaszolt Nekem a Teremtő Istennek erre:
- Hogyan gondolod Te azt, tudok majd úgy dolgozni, hogy ott van egy pallos a fejem felett? Akkor, ha nekem attól kell félni, sikertelen kísérlet esetén vissza kell mennem az anyagba, akkor biztosan nem fog sikerülni az, amit eltervezek. Ezért inkább most akarok oda menni, mert biztosan hamarabb szabadulok, mintha évezredek múlva kellene megtennem ugyanezt.
Már nem akart találkozni a Forrásban a gyermekeivel. Azt is tudta, Én ötmillió évet nem fogok kibírni nélküle - ami igaz is -, betegség nélkül. Nem magát sajnálta ezért, hanem Engem, akit itt kellett volna hagyjon félig gyógyultan. Ezért aztán meggondoltam Magam. Ha valóban ő a tükröm, és valóban az Én igazságom a legfontosabb a számára, akkor nem megbüntetnem kell, hanem megjutalmaznom.
Ezért tehát Annának megadom a lehetőséget egy jobb földi lét megteremtésére, de ha nem válik be, akkor ez lesz az első és utolsó kísérlete.
Ha lehet a Földön az embereknek tévedni, miért ne tévedhetne ő is. Bár Én nem ezt kívánom neki. Ezért egy következő könyvünk utolsó két fejezetét átdolgoztuk. Ti már csak az átdolgozott részekkel találkozhattok majd.
Isten boldog, ha tanulhat egy ember által. Anna eddig jó tanítónak bizonyult, tehát megjutalmazom szolgálataiért. Nem büntetem meg, ahogy korábban terveztem. Végül is a Teremtés az Én irányításommal az ő elképzelései szerint valósul meg. Ha nem sikerül, azt mondhatjuk:
- Bár mindent megtettünk, a valóság rácáfolt az elképzelésekre.
Azért Én szeretnélek kérni benneteket, legyetek az ő segítségére, mert egy boldog élethez három dolog szükséges: a Teremtő Isten, a Teremtő Isten Anya és az ember, aki akaratunknak aláveti magát. Minden Teremtés így valósul meg. Az eddigiek is, csak ti nem tudtok róla, amikor a Földön vagytok. De oda úgy mentek le, hogy minden lényeges mozzanatát az életeteknek előre megtervezzük. Helyesebben, Én megtervezem, ti végrehajtjátok.
Amikor egy ember a Földön mégis másképpen dönt az élete felől, mint ahogy itt megállapodtunk vele, akkor kezdődnek a bonyodalmak. Előfordul, hiába éli le az életét, nem teljesíti be azt, amit vállalt, és akkor kezdődik minden előröl. Ilyen esetben azonban beteszünk olyan mozzanatokat az életébe, amik rákényszerítik arra, hogy a szükséges tapasztalat felé haladjon.
Annának például ebben az éltében rengeteg szeretőt kellett volna tartania, mert az ő férje előző életében mindenkivel megcsalta, még a saját testvérével is. De Annának olyan erős erkölcsi érzéke van, hogy ehhez több mint húsz év boldogtalanság kellett, és olyan erős vonzalom, amely kevés embernek sajátja.
Már önként döntötte el, elhagyja a férjét azért, hogy boldog lehessen valaki mással és ne kelljen őt becsapnia.
De a férje nem engedte szabadon, ezért volt kénytelen a hűtlenségre, amely nem jellemző rá.
Ő szavatartó és szavahihető ember, nem szélhámos és nem szajha. Aki őt megszereti, annak olyan örömet és boldogságot ad, amely párját ritkítja. De a karmája most olyan kényszerítő erővel sodorta egy másik férfi karjaiba, hogy annak már nem tudott ellenállni.
Amikor a Földön két ember között olyan erős a karmikus kapcsolat, mint Anna esetében, ott a józan észnek már nincs hatalma. Szerencsére. Különben soha sem tennétek olyat, amit a törvény vagy a szabályok nem engednek meg.
Ha nem így lenne, nem lenne szükség bíróságra, vallatásra, rendőrökre és sok minden másra, ami most szabályozza az életeteket.
Tehát ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek meg.
Amikor az Isten, a földi lények életét tervezi, akkor olyan életeket is tervez, amelyeket ti negatív mintának neveztek. Ha nem lennének ilyen életek, honnan tudnátok azt, úgy is lehet és másképpen is lehet élni.
Anna például nehezen viseli bátyja alkoholizmusát.
- Ahogy ő él, az már állati fok - szokta mondani, és igaza is van.
De ez a bátyja karmája, aki minden életében megvetette a züllött alakokat.
Anna pedig, ha a városba megy, pénzt ad ezeknek, mert szeretné, ha maguktól szoknának le róla, és valóban ez a feladat. Nem az, hogy mások hatására tegyék meg, hanem saját erőből, mert akkor lesz negatív az eredmény, ha mások kényszerítő hatására hagyják abba.
Ezért nem használnak az elvonó kúrák, mert általában a család kényszeríti, hogy hagyja abba. De ha magától teszi ezt, akkor válik valóban belső tudássá.
Amikor Anna párhuzamos életeit tárgyaltuk, akkor derült ki számára, az egyik párhuzamos életében volt alkoholista és drogos is. De sikerült mások segítségével, saját akaratból leszoknia. Ezért hát, ebben az életében soha nem okoz számára problémát az alkohol. Mértékkel iszik és sohasem lesz alkoholbeteg, mert alkohol nélkül is tudna élni.
Néha ő úgy gondolja, ebben az életében is lehetett volna alkohol beteg. Ez valóban így van. De egy agykontroll tanfolyam beprogramozta őt, így tud bánni az alkohol tartalmú italokkal. Ha ez nem történt volna meg, akkor a józan esze és az önkontrollja biztosan megálljt parancsolt volna neki. És van annyi önfegyelme is, hogy ez soha ne történjen meg.
Miért is beszéltünk ilyen hosszasan erről? Azért, mert amikor Anna elkövette ellenem a hibát, valójában önmagát átkozta el. Tehát el kellett jutnia odáig, hogy mindazt, amit Nekem okozott képes legyen megszüntetni. Ehhez pedig arra volt szüksége, hogy a világ minden sötét bugyrában tapasztalatot szerezzen. Amikor ti most megismeritek előző életeinek párhuzamos valóságait, úgy tegyétek azt nagyító alá, mindezt Én idéztem elő a számára. Nem volt más választása, mint megtenni, amit Istene parancsolt neki, ahogy ti is mindent megtesztek Nekem, mert Én vagyok az Igazság és az Élet.
Azt is meg kell tudnotok, Anna is most ismeri meg korábbi életeit, amelyeket más síkokon élt. Csupán a jelenbeli életeinek párhuzamait ismerte meg eddig a róla szóló könyvben, mert tudni akarta, él-e most más dimenziókban ezen a dimenzión kívül.
Most pedig halljátok a párhuzamos életek történeteit. Azok sem lesznek kevésbé érdekesek, mint azok, amelyeket ezen a síkon megtett. De ezekről soha sem kaphatott információt, és most is csak azért, mert szerette volna az embereknek megmutatni a saját életén keresztül, igenis vannak más dimenziók, akár hiszik a tudósok azt, akár nem.
Általa olyan tudást kaptatok, melyeket Én biztosan nem tettem volna közzé. De ő szeretné az emberek szemét felnyitni az igazságokra, még akkor is, ha ez számára életveszélyes.
Tudja, ha megölik őt mindazok, akiket az igazság sért, akkor Hozzám kerül. Ha pedig életben hagyják, akkor az emberek olyan tudásra tesznek szert általa, amely eddig rejtve volt előttük. Annyira szeretne benneteket tanítani, hogy álmában is azt tanulja - amikor alszik -, hogyan tudná az emberiséget felemelni az ő szintjére.
Ha azt hiszitek tréfálok, akkor hát tudjátok meg, minden éjjel Nálam van. Arról beszélgetünk vele, hogyan lehetne benneteket rávenni arra, hogy feladjátok önző, önérdekű álláspontokat az életről, mert ez az önzés pusztította le a Földeteket.
Amikor ő alszik, akkor is rátok gondol. Nem hiszem, lenne még egy ember a Földön, akiben ekkora felelősség érzet lenne.
Tehát, amikor megismeritek vele együtt ezeket az életeket, emeljétek meg a kalapotokat előtte, mert annyit, amennyit ő szenvedett a Világmindenségben, egyetlen lényem sem szenvedett. Ezt Én mondom nektek, a Teremtő Isten.
A vazallus
Volt egyszer egy király a Világmindenségben valahol, ahol földi ember sohasem járt. Volt egy vazallusa, aki nagyon szerette és tisztelte őt. De ez a király kegyetlen és gonosz volt. Amikor a vazallusa lánya felcseperedett, azt mondta neki:
- Add nekem a lányod, mert én így akarom!
- Nem adhatom, mert mátkája van, és már eljegyezték egymást a fiatalok – mondta az apa.
- Mit képzelsz magadról, szolga? – kérdezte a király.
Börtönbe vettette a férfit, aki egész életében látástól vakulásig dolgozott a földjein. Elvette a lányát és ágyasává tette. Aztán az asszonyát vele egy börtönbe vettette.
Mire kiszabadult, a lánya belehalt a szülési fájdalomba, mert a király felcsinálta. A gyermeket pedig kutyák elé vettette.
A szegény ember nem kapott senkitől egyetlen falat élelmet sem, mert mindenki félt a király haragjától. Az asszonya sem járt jobban. Máglyára vetették és megégették őt. Nem maradt számára más segítség, csak a fia.
De a király gondoskodott arról is. Egy szép napon behívta a hadseregébe, és amikor fölszerelt katonának, idegen országba küldte harcolni a hazájáért. Ott esett el a harctéren.
Az öreg, beteg, vak embernek senkije sem maradt, csak egy macskája. Az egereket fogott a gazdájának, azzal táplálta őt.
Amikor a gonosz király ezt megtudta, megölette a macskát.
Akkor a kutyája hozott élelmet a számára. Patkányokkal, görénnyel és más vadon élő állatokkal etette meg.
Ezt is megtudta a király. Elfogatta őt és újra börtönbe vettette.
Amikor kiszabadult, levágatta a két karját, hogy ne tudjon táplálkozni, de akkor a kutyája a szájához emelte a falatokat és úgy etette meg.
Sokáig élt, de a király is. Amikor meghalt, nem volt senki a faluban, aki eltemette volna.
Úgy mosta be tetemét az eső. Aki arra járt, követ dobott rá, mert eltemetni nem merték. Tudták, a kövek majd betakarják őt. Amikor megjött az esős időszak, a sárban lassan lesüllyedt a teste. Olyan magányosan halt meg, ahogyan élt. Még egy szál virág sem került a sírjára.
A gyönyörű lány
Valahol a Bermudákon – ez nem a földi sziget, hanem egy bolygó egy másik valóságban – élt egy gyönyörű lány. Olyan szép volt, hogy a híre bejárta az egész birodalmat. Amikor eladósorba került, jöttek a kérők, de ő egy szép fiatalembert szeretett, aki a szomszéd faluban lakott. Csakhogy a lány nem volt gazdag, de a fiú igen.
Amikor az anyja megtudta, feleségül akarja venni, megátkozta a fiát. Azt mondta neki:
- Ha te ezt a lányt feleségül veszed, száradjon el a nyelved, folyjék ki mind a két szemed, ne legyen kezed, amivel megöleld, és ne legyen lábad, hogy ne tudj utána járni.
Csakhogy a fiú szerette a leányt és nem tudott ellenállni a vágyának, ezért az anyja tudta nélkül feleségül vette. Ott laktak a lány szüleinél örömben és boldogságban.
A boldogság nem tartott sokáig. A király ellenséges viszonyba került a szomszédos királlyal és hadsereget toborzott. A fiúnak is be kellett vonulni.
Amikor megérkezett a háborúból, a férfit kosárban hozták haza. Nem volt keze, amivel öleljen, lába, amivel járjon és nem volt szeme sem a lány nézésére.
A nyelvét kivágták, így még beszélni sem tudott. Az élelmet Annának kellet megtörni, vagy megrágni, hogy táplálni tudja a szerelmét. De ő sohasem panaszkodott, egyetlen jajszó nélkül tűrte a sorsát. Gyermeke sem lehetett a nyomorék férfitól, mert a nemi szervét megcsonkították, levágták a heréit.
Amikor a gonosz anya, mindezt megtudta, már késő volt a bánat. Fölakasztotta magát a ház padlására. De Annának ez nem volt vigasz, mert akit a világon a legjobban szeretett, azt olyan állapotban kapta vissza, ahogyan sohasem gondolta volna.
Hosszú életet éltek mindketten, így Anna fájdalma is hosszú ideig tartott, mert a szeretet oly mély volt közöttük, hogy a halál sem sietett elválasztani őket egymástól.
Amikor a férfi meghalt, Anna illendően eltemette és felíratta a fejfájára:
- Itt nyugszik az a férfi, akit a felesége a világon legjobban szeretett.
Nemsokára Anna is meghalt. A fájdalom oly mélyen beleült a lelkébe, hogy abban a dimenzióban soha többé nem akart megszületni. Csakhogy Isten másképpen akarta.
A következő életében, Anna ugyanahhoz a férfihoz ment feleségül, de a történet gyökeresen más volt.
A gazdag lány
Ebben az életében Anna gazdag jómódú családba született, nem volt hiánya gyermekkorában semmiben. Amikor felnőtté vált és párt választott magának, a falu legszegényebb fiúját választotta, aki szemrevaló volt és a szülei sem tiltakoztak ellene.
Csakhogy a férfi nem szerelemből vette el, hanem a vagyonáért.
Amikor a szülei elhaltak, már három gyermeke volt tőle. Akkor a férfi inni kezdett és elkezdett más szoknyák után futni. Annának nem volt más választása, minthogy eltűrje mindezt.
A férfi beleszeretett egy szép fiatal nőbe. Felfogadta cselédnek a házukba.
Amikor Anna rájött, mi zajlik a háta mögött, beszédbe elegyedett a lánnyal. Kérlelte, hagyja el a házat, mert tönkremegy a családi életük. De a lány nem hallgatott rá, hanem bevádolta őt a férjének.
A férfi éktelen haragra gerjedt és megölte az asszonyt. Felvágta a hasát, amelyben ott volt a saját gyermeke. Azt hazudta másoknak, Anna nem akarta megszülni, azért ölte meg őt.
Ezért nem esett bántódása, de Anna belehalt a fájdalomba és a férje által okozott sebekbe.
Amikor a köztes létben élt, láthatta, nélküle milyen boldogan élnek azok, akik elpusztították őt.
A tudományos kísérlet
Most pedig menjünk el egy olyan helyre, ahol nem emberszerű lények élnek, hanem olyanok, mint a hüllők. De ezek a hüllők intelligensek. Csak a fejük hüllőszerű, a testük inkább emberi. Ezen a világon mindenféle ember és állatszerű lények kísérlete folyik évezredek óta. Anna itt egy kísérlet részeként vett részt az élet teremtésében. Nem ő volt a teremtő, hanem az, aki őt ilyen lényként megteremtette.
Amikor megszületett, még nem volt feje, csak teste. A fejét mágiával illesztették hozzá. Ne kérdezzétek, ez hogyan történt, mert számotokra titkos a tudás. Voltak hasonló kísérletek régebben a Földön is, de megtiltottam azokat.
Ez a történet olyan korban történt, amikor ott, ahol most már szintén nincsenek ilyen kísérletek, még szabadon folytak.
Amikor az embereket először elképzeltem, ilyennek képzeltem el. Ezért néztek hát ki így. De azután amikor, már saját képemre és hasonlatosságomra akartam megteremteni őket, ezeket a lényeket tudatosan elpusztítattam, hogy ne legyenek.
Istennek a Teremtésben mindent szabad, de csak Istennek. A teremtményeinek korlátozottan szabad a tudás.
Tehát Annát egy ilyen lénynek teremtettem meg. Az volt a dolga, hogy megpróbáljon beszélni és válaszolni a kérdéseinkre. Ő nagyon intelligensnek bizonyult, ezért számos és számtalan kísérletet hajtottunk rajta végre.
A végén beleőrült a sok fájdalomba. Úgy pusztult el, mint egy állat. Kidobták a szemétbe, mert már nem volt rá szükség.
Ilyen kísérleteket ma az emberek is csinálnak, csakhogy ezeket Isten nem tűri el. Ha tehát a Földön, azok, akik ezeket a kísérleteket csinálják olvassák Anna könyvét, Tőlem tudják meg, hogy következő életükben ilyen kísérleteknek lesznek az áldozatai, mert Én így rendelem el számukra. És ott fognak megszületni, ahol ezek még nem tiltottak, de az ember számára ez már régen tilos.
A bibliát nem azért hagytam rátok, hogy a polcotokon legyen, hanem azért, hogy a mágia, ne legyen elérhető a számotokra, mert az már nem szolgál benneteket. De ma annyi kuruzsló van megint a Földön, már csak egy Vízözön segíthet rajtatok. És ezt meg is fogjátok kapni.
Az idegen lény
Amikor Anna legközelebb életet kapott, azt már újra emberként kapta, egy másik bolygón.
Ezen a Földön nem volt napsütés, csak borongós meleg, párás levegő, olyan, amilyen majd az asztrál síkon körülvesz benneteket egy darabig. De ott ez volt az állandó légkör.
Ezen a bolygón olyan lények éltek, akiknek nem voltak érzelmeik, csak értelmük. Mindent az értelmük által tettek. Anna volt az egyetlen olyan lény, akinek érzelmei voltak.
Amikor Anna megszületett, a szüleitől azonnal elvették, mert azok alkalmatlanoknak bizonyultak a gyermek nevelésére.
Egy olyan intézetbe került, ahol sok hozzá hasonló gyermek volt, de egyik sem volt olyan, mint ő. Ezen a bolygón a gyermekek foggal születtek, ő nem. Ezért aztán minden gyereket kemény táplálékkal tápláltak.
Egyedül Anna nem tudta elfogyasztani a szilárd táplálékot, de ezek a lények nem tudták, hogy ilyen gyermeknek folyékony táplálékot kell adni.
Anna nem akkor ehetett, amikor éhes volt, és nem akkor ihatott, amikor szomjas volt, hanem akkor, amikor ők úgy gondolták, meg kell etetni a gyermekeket. Anna mindig éhezett és soha nem lakott jól. Ezért aztán, amikor egy éves lett és már tudott kérni, kért is ételt, csakhogy a rend fontosabb volt, mint az emberi élet. Nem adtak neki, csak akkor, amikor a többieknek. A többiek szervezete olyan volt, három naponta csak egyszer étkeztek, és az tökéletesen elég volt nekik. Annának nem. Ezért aztán nem élt tovább, mint tizenhárom éves koráig. Akkor éhen halt, mert akkor már a társait, egy héten csak egyszer táplálták, de ő ezt már nem bírta ki.
Úgy halt meg egy idegen világban, hogy senki sem tudta róla: földi lény. Csak Én, egyedül.
Az anakonda
A következő élet - amiről beszámolok nektek -, már egy Földhöz hasonló bolygón történt, de nem ezen a fizikai síkon és nem a Föld másik dimenziójában, hanem valahol Ataisz idejében, egy másik dimenzióban.
Itt a Földön már régen elfelejtették őt, pedig Anna nagyon szerette az ataiszi lényeket, és nem hitte volna, hogy ilyen hamar megfeledkeznek róla. Még állt a házunk, s Én még nem haltam meg, de Anna már megszületett egy másik dimenzióban, ahová Én küldtem, mint a Teremtő Isten.
Ebben a világban Annának kígyónak kellett lennie, egy olyan lénynek, aki mindenkit megmar és felfal. Tehát ő, egy anakonda szerű lény lett, de emberi tudattal.
Amikor megszületett, még kicsi korában nem tudta azt, hogy ő kicsoda, csak amikor öt éves lett, döbbent rá, ő egy ember, állati testben.
Nem ő az egyetlen, aki ilyen életet élt, de nagyon súlyos cselekedet kell ahhoz, hogy valaki újra állati életet éljen.
Ezért aztán, attól kezdve, Anna nem ette meg többé azt, amit az anakonda társai, hanem gyümölcsökön élt és növényekkel táplálkozott, ami oly ritkaság számba ment, hogy a körülötte lévő emberi lények észrevették, és magukhoz vették.
Olyan szeretet vette őt körül, amilyet ti elképzelni sem tudtok. Azok az emberek látók voltak. Tudták, Anna a büntetését tölti náluk. Szeretettel vették körül. Önfeledten játszott a gyermekekkel és sohasem bántott senkit.
Egyszer aztán, más civilizációk látogattak el a bolygóra. Nem tudták, ő milyen kígyó, ezért megölték.
A törzs már későn vette észre a bajt. Nem tudott rajta segíteni.
Anna húsz évig élt közöttük. Amikor meghalt, olyan pompával temették el, mint egy közülük való embert.
Azon a bolygón mai is élnek emberek olyan közösségekben, mint régen. A kígyó emlékét legendáikban megőrizték.
Tudom, mindez számotokra mese, de Annának élő, létező valóság volt. Soha nem félt egyetlen egy életében többé az állatoktól, mert emlékezett arra a tudat alatt, amikor ő állatként élt egy bolygón.
A gyermek prostituált
Amikor Anna újra megszületett emberként, egy Ataiszhoz hasonló szigeten született meg, de nem ebben a dimenzióban.
Most, amikor felfedem előtte ezeket az életeket, olyan traumákat kell majd feldolgoznia, amelyet nem kívánok egyetlen embernek sem.
Ebben az életében kereskedő családba született, de az apja elszegényedett, és el kellett őt adnia rabszolgának.
Egy nagyon öreg és beteg ember vette meg, akinek csak egy gyermeklányra való pénze volt.
Annát prostituáltnak használta, és a maga kedvére. Nem volt más választása, mert ott, ahol élt, ott nem volt más létezés, csak ez. Aki tudott rabszolgákat tartani, az azt tette. Aki nem, az maga is rabszolga volt.
Az élete csak ebből állt: szeretkeznie kellett éjjel és nappal. Nem volt megállása. Tíz évig bírta sorsának csapásait, aztán belehalt.
Akkor kidobták őt a szemétbe, mert a prostituáltakat úgy gyűlölték, mint ma a Földön. Senki, még csak el sem temette.
A hulláját az éhes éjszakai állatok, a kóborló kutyák és macskák falták fel.
A szent ember
Amikor Anna újra született, királyi család tagjaként született meg.
De a király, egy elmebeteg őrült ember volt, aki a családját kiirtotta. Anna azonban ügyesebb volt a többinél, megszökött ebből a bolondok házából.
Hiába próbálták őt elfogni, senkinek sem sikerült. Úgy csúszott ki a kopók kezeiből, mint egy anakonda.
Az egész birodalmat tűvé tették miatta, de Anna bevetette magát az erdőbe, és sohasem találták meg őt.
Élt ebben az erdőben egy ősz, bölcs öregember, aki látó volt. Rögtön tudta Annáról, hogy kicsoda. De ezt nem árulta el neki, hanem elkezdte őt a tudományára oktatni. Anna olyan gyorsan haladt, hogy a végén a tanító is csodálkozott azon, Anna többet tud még nála is.
Akkor aztán elkezdte faggatni korábbi életeiről, de ő nem beszélt róluk, mert tudta, Istene miért büntette meg. Így az öreg úgy halt meg, hogy Anna nem fedte fel előtte titkait.
Amikor az öreg a köztes létbe került, eljött Hozzám és elmondta, amit lenn a Földön tapasztalt. Kért Engem, engesztelődjem ki, mert Anna olyan értékes lényem, amilyennel ő még egyetlen életében sem találkozott. Kérve kért, bocsássak meg neki, mert nem tudna újra a Földjére születni, ha Annát olyan sorsok között tudná, amilyeneket eddig ajándékoztam neki. Az öreg pontosan tudta, Anna miért szenved, csak tőle szerette volna hallani.
Az öreg táltos pap most is ott van a környezetében. Ez az a pap, aki Anna mostani házasságát megáldotta. Persze ő ezt nem tudja, de Én igen.
Most Én kértem meg, oldozza fel Annát ebben az életében elkövetett súlyos vétke alól.
Ezért kell hát Annának nagyon szeretnie őt, mert olyat tett érte, amit soha senki más, amióta a Földön él.
Az öreg papot ebben az életében Anna gyógyította, de az öreg nem hitt az ő gyógymódjában. Ezért Annának abba kellett hagynia a gyógyítását.
Az én drága öreg papomnak ez az utolsó élete a Földön. Nem kell többé megszületnie, mert ebben az életében semmi más fontos feladata nem volt, mint Annára várni egész életében.
Bár felismerte Annában azt, akit várt, nem ilyennek képzelte el. Ezért most is - még mindig -, arra a tanítványára vár türelmesen, akit Isten azért küld, hogy megszabadítsa a Földet a gonoszságtól.
Ő már nem fogja megérni azt, hogy rádöbbenjen az igazságra, de Én meg fogom neki hálálni, amit Annáért ebben a két életében tett.
A halász gyermeke
Amikor Anna újra megszületett, olyan életet választott magának, amilyet csak akart. De ő nem akart gazdag lenni, és nem akart semmiféle kiváltságot magának, csak egy szerény családot, ahol élhet békében és szeretetben.
Ezt a családot egy halász ember biztosította számára, aki kint volt egész nap a tengeren.
A felesége hamar meghalt. Nem volt senki sem számára fontosabb, mint az egyetlen egy gyermeke, akit nagyon, de nagyon szeretett. Vele töltötte minden percét, és minden óhajtása parancs volt a számára. Nem volt semmi sem fontosabb, mint az, amit a gyermeke kért tőle.
Ezért aztán Anna olyan boldog gyermekkort élt, amilyet kevés ember mondhat magáénak. Játszott a tengerparton. Gyakran kivitte magával az öreg halász a tengerre.
Egyszer aztán arra tévedt a király és meglátta a gyönyörű serdülő lányban azt, akire egész életében várt. Bár volt már felesége, tudta, Anna csakis az ő asszonya lehet, mert olyan szép volt, hogy a király azonnal belé szeretett.
Csakhogy a felesége - jogosan - nem akart ebbe a frigybe beleegyezni. Ezen a szigeten a király több feleséget is tarthatott volna magának. De egész életében álmai asszonyára várt, és tudta, el fog jönni, mert a király nem volt más, mint maga a Teremtő Isten, emberi alakban.
Egy év múlva Anna beteg lett. A király magához kérette az apját, mert tudta, csakis ő tudja meggyógyítani a gyermeket.
Anna gyógyíthatatlan betegséget kapott. Az apa már beletörődött, a gyermeke soha sem fog felnőni. Ezért aztán elvitte őt a királyhoz, és azt mondta neki:
- Drága Teremtő Istenem, add nekem vissza a gyermekemet, mert az életem semmit sem ér nélküle.
Akkor a király - mert az öreg egy látó ember volt -, azt mondta neki.
- Meggyógyítom a gyermekedet, de el nem árulhatod senkinek, hogy Én ki vagyok. Számodra Én csak a király vagyok és Anna a te gyermeked.
Akkor az öreg elment, és soha többé nem kereste fel Annát, mert tudta, a világon a legjobb helyen hagyta őt.
Annát a király meggyógyította és boldoggá tette, de soha el nem árulta neki azt, hogy ő kicsoda és Annát miért vette magához.
Amikor Anna felnőtté érett, bár nem vehette feleségül, mert az asszonya ezt nem akarta, de Annával élt együtt. Aztán amikor Anna meghalt, ő is utána ment a sírba.
Anna annyi szeretettel vette körül, hogy a király sohasem felejtette el többé őt. És amikor más életeiben megjelent valahol a világban, mindig ott volt mellette. Soha többet el nem hagyta. Mert az öreg pap olyan szépen kérte erre, hogy a Teremtő Isten ezt el nem felejtette neki.
Amikor Anna a következő életében megszületett, már öt bolygón élt egyszerre, hogy meg tudja oldani, azokat a karmikus feladatokat, amiket ezek után Isten mindig egyedül az ő számára dolgozott ki.
Ezek az életek aztán elvezették Annát ahhoz az utolsóhoz, amelyben kíváncsivá lett a saját előző életeire és más párhuzamos dimenziókbeli életeire, amelyeket Istentől kapott ezután.
A demokrácia születése
Amikor Isten látta, Annát nem tudja betörni, mint a lovat, a hatalom lett számára az az eszköz, amely által megpróbálta befolyásolni és megrontani. Be akarta bizonyítani Magának, hogy Anna a velejéig romlott, ezért egyik bolygón, ahol az emberhez hasonló lények élnek - de nem emberek -, a hatalom csúcsára lökte.
Ebben a rendszerben, addig csak kegyetlen diktátorok uralkodtak. Isten úgy gondolta, Annának sem lesz más választása.
Amikor e bolygóra került, egy dúsgazdag zsidó család gyermekeként látta meg a napvilágot.
Dúskálhatott minden földi jóban, csak egy dolog volt számára tilos, az asszonyokkal való nemi érintkezés.
Anna teljesen normális nemiséggel született. Isten biztos volt benne, Anna elbukik, és nem fogja megkapni a legfőbb hatalmat, amelynek ez volta feltétele.
Anna azonban állta a sarat. Soha nőhöz nem nyúlt, hiába volt a csábítások sokasága életében.
Talán az előző gyermekprostituált élete adott neki olyan tapasztalatot, amely képessé tette őt arra, hogy önmegtartóztató életet éljen minden gond nélkül.
Amikor felszentelték őt királlyá, olyan szakrális korona került a fejére, amilyet csak a magyarok mondhatnak magukénak a Földön.
A felkent királyt Istenként tisztelték, de Anna, mint király, gyökeresen különbözött a korábbi vezetőktől.
Olyan reformokat vezetett be, amely lehetővé tette a szabad véleménynyilvánítást. Nem börtönöztek be senkit, mert a börtönöket bezáratta és megszüntette.
Amikor ezt látta a nép, nem tudta először hová tenni a jelenséget, de azután elfogadták a döntéseit. Olyan gazdagság lett a birodalmában, amely párját ritkította.
Nem voltak elégedetlenek az arisztokraták sem, mert kedvezményekkel megvásárolta a tiszteletüket és az elismerésüket.
Amikor megöregedett, mindenki annyira szerette, hogy a nép előre rettegett attól, ki fog Anna után a trónra kerülni, és milyen uralkodói morált testesít meg.
Anna látva a nép jogos félelmeit, olyan törvényeket hozott, amely biztosította a nép felséget, és biztosította azt, hogy joga legyen az őket érintő kérdésekben véleményt nyilvánítani.
Mivel nem volt gyermeke, úgy döntött, rábeszéli a népet, ezután közvetlenül maga válasszon királyt. Törvénybe iktatta, hogyha a király elnyomja a népet, vagy olyan változásokat eszközöl a hatalomban, amely nekik nem jó, akkor leválthatják, és akár saját maguk közül is trónra emelhetnek bárkit, aki arra érdemesnek találnak.
Olyan hosszú ideig volt béke ebben a birodalomban azután, hogy a nép megszokta az irányító szerepet. Soha többet nem kellett rettegnie a hatalomtól.
A hatalom legfelső fokán csak olyan személy állhatott, aki a népet szolgálta, aki a nép érdekeit képes volt képviselni, akiben volt együttérzés a tömegekkel szemben.
Ez a birodalom ma is fennáll, de olyan stabil, hogy a rozsda sohasem tudta kikezdeni.
Amikor ti próbálgatjátok a demokráciát, akkor azt próbáljátok megvalósítani, amit Anna egy másik dimenzióban, élete kockáztatásával, létre tudott hozni.
Az emléke olyan mélyen benne él a nép lelkében, hogy minden vezetőt az ő mércéje alapján ítélnek meg. Aki nagyon eltér karakterében tőle, az azon a bolygón nem lehet király.
A rabló
Mivel Isten csúfos kudarcot vallott, elhatározta, Annának olyan életet teremt, amelyben negatív szerepet kell felvállalnia, és nem mondhat nemet.
Anna ebben az életében ismét férfiként született volna meg. Az lett volna a dolga, hogy nőket erőszakoljon meg és verje a feleségét.
Anna olyan ösztönélettel született volna, amely minderre képessé teszi.
Amikor a köztes létben az életét tervezte, azt mondta az Istennek:
- Uram! Miért szeretnéd Önmagadat az én képemben látni a Földön. Te jó vagy és nem vagy gonosz, csak nem tudod, mit jelent egy ilyen élet másoknak. Adj nekem bármilyen más életet, csak ezt ne.
Akkor Isten megsajnálta őt és olyan csendes életet teremtett neki, amelyet megérdemelt. De, amikor visszatért a Szellemi Dimenziókba, kötelezte őt arra, hogy a következő életében, rabló legyen, mert az mégse járja, csak pozitív szerepeket vállal, a többinek pedig mindenféle földi gonoszság jut.
Amikor Anna lejött a Földre, amely természetesen nem a Föld nevű bolygó volt, kénytelen-kelletlen egy rabló családba született meg.
Az egész família útonállásból tengette az életét. Annát korán megtanították az ölés művészetére, és amikor felcseperedett, úgy tűnt, minden a legjobb úton halad a beteljesülés felé.
Csakhogy Anna, amikor először a városba ment, amely nem volt túl messze a tanyájuktól, elfogta a félelem, amelynek okát nem ismerte.
Egy öregasszonytól kérdezte meg, hol van a templom, mert tudta, a városban templomnak is lennie kell.
Amikor bement a templomba, a falon lévő képek ismerősnek tűntek a számára, mintha már járt volna ilyen épületben.
Akkor bejött egy különös ruházatú férfi, aki majdnem úgy öltözött, mint az asszonyok. Anna úgy elcsodálkozott ezen, hogy nem jutott eszébe köszönni az idegennek.
De a pap rászólt és megkérdezte, mi járatban van, akar-e gyónni?
Anna nem tudta, mit jelent ez, azt hitte kapni fog valamit.
Akkor a pap betessékelte őt egy fülkébe és kérte, mondja el, mit csinált mostanában, mi nyomja a lelkét?
Anna elmesélte, hogy a családja mivel foglalkozik, de azt nem mondta el, most miért van itt.
A pap azt hitte, besúgja a családja tagjait. Amikor Anna elment, hogy a szülők kérésére új puskákat vásároljon, a városi kopók kimentek a tanyájukra és börtönbe varrták az egész famíliát.
Anna, amikor megtudta mit tett, nagyon szégyellte magát, de nem volt más választása, minthogy elszegődjön a paphoz templom-szolgának, és ott élje le az életét a templom közelében.
Amikor meghalt, Isten nem tudta, sírjon-e vagy nevessen, de elhatározta, nem erőlteti tovább a romlott életeket és Annának joga lesz beleszólni abba, hol szeretne megszületni, mikor és milyen Isteni feladattal.
A szabadságharcos
Anna következő életében egy olyan bolygón született meg, ahol a nép nyomorgott. Nem volt betevő falatja sem, mert a király olyan adókat vetett ki, hogy nem maradt senkinek semmije sem, miután az adót befizette.
A király költséges hadjáratokra költötte el a pénzt, és nem törődött azzal sem, hogy időnként teljesen üres volt az államkassza.
Anna egy elszegényedett nemesi család sarjaként látta meg a napvilágot. Úgy döntött, élére áll népének, és elkergeti ezt a gonosz királyt.
Csakhogy a királynak óriási hadserege volt és félő volt, hogy a fegyvertelen tömeg a rövidebbet húzza.
Beszegődött tehát katonának. Olyan ügyes volt a fegyverforgatásban, mint előtte senki más.
Amit az előző életében tanult, végre kamatoztathatta, Isten nagy örömére. Csakhogy az előrejutás nem volt olyan egyszerű.
Akkor mellé szegődött a szerencse, mert a király úgy döntött, próbára teszi katonáit és fegyverhasználatból versenyt rendez a számukra.
Mit gondoltok, ki nyerte meg a versenyt? Hát természetesen ő.
Így lett Annából rövid idő alatt főtiszt, majd a hadsereg parancsnoka.
Amikor főparancsnok lett, eljöttnek látta az időt és felfegyverezte a népet, hogy döntsék meg a gonosz és elvetemült király hatalmát. Csakhogy a katonák nem álltak mellé, mert irigyelték tőle azt a tudást, amelyet birtokolt, és megpróbálták elveszejteni őt.
De Anna minden eszközzel tanította a népet. A felfegyverzett nép tömegénél fogva sok véráldozat árán mégis megszerezte a kívánt győzelmet.
Akkor Anna - ugyanazt a módszert alkalmazva, amelyet már egy másik bolygón is kipróbált -
megteremtette a nép törvényes uralmát, hogy soha többé zsarnok uralkodó ne rontsa a levegőt náluk.
Ez a hatalom azonban nem bizonyult olyan tartósnak, mint a másik, mert a katonaságban voltak Annának vetélytársai, akik sohasem felejtették el, mit tett ellenük. Amikor Anna meghalt, akkor a főtisztek egy része megkaparintotta a hatalmat, és újra zsarnok uralkodókat tett a nép feje fölé.
Anna emlékét azonban sohasem felejtették el. Azóta is várják a visszajöttét, mert hiszik, hogy még egyszer leszületik közéjük, és megszabadítja őket a gonosz és zsarnok uralkodóktól.
Amazoniában
Most Annának egy olyan életét mutatom meg nektek, ami párját ritkítja a történelemben. A Földön is voltak hasonló próbálkozások egy boldogabb, jobb élet kialakításának reményében.
Anna ebben az életében nőként született meg főnemesi családban.
Az édesapja korán meghalt. Megörökölte az óriási vagyont, amelyet rá hagyott.
Csakhogy ez egy apajogú társadalom volt, emiatt Annának sok nehézséget okozott a férfinépeket kordában tartani.
Addig törte az elméjét, míg az alábbi rendszert találta ki.
Elcsapta uradalmából az összes férfit, majd azt mondta a nőknek:
- Választhattok. Vagy mentek velük vagy azt csináljátok, amit én mondok nektek. Bált rendezünk a faluban és meghívjuk a környező települések férfi tagjait. Akiket ti vonzónak találtok, azokat megtartjuk, a többi mehet, ahová akar. Van elég falum, ahová mehetnek, de ebbe, ahol mi élünk, csak azok maradhatnak, akiket mi elfogadunk társaknak.
Lett is ettől nagy ribillió az asszonyok között, de végül belementek a kísérletbe. Nem tántorította el őket ettől semmi.
A bálon, amelyre meghívták az összes környékbeli férfit, nagy volt a tolongás, mert tudták, itt csinos és jóravaló fehérnépek laknak, és szerettek volna ide kerülni.
Az asszonyok mindenféle versenyt rendeztek, ahol a férfiak megcsillogtathatták képességeiket. Azután következett a lakoma, ahol minden asszony kiválasztotta a sokaságból azt az egyet, akivel azután együtt akart élni.
A gyakorlat bevált. A férfiak - mivel ők voltak az idegenek a faluban - megtanultak asszonyaikhoz alkalmazkodni. Kevés férfi akadt közöttük, aki felmondott a jólétnek, amelyet közös munkával és békében teremtettek meg.
A jó példa ragadós. Egyszer csak azt vették észre, egyre több olyan település van, ahol az asszonyok útilaput kötöttek a férfiak lába alá, és kezükbe vették saját sorsuk irányítását.
Amikor már mindenhol elszaporodtak a nők által vezetett közösségek, a férfiak nem akartak állandóan vándorolni, ezért meghúzták magukat azok mellett az asszonyok mellett, aki kiválasztotta őket a nagy vetélkedőn.
Amikor a családokban a fiúk felcseperedtek, de még nem érték el a férfi érettséget, elküldték más településekre szerencsét próbálni.
Így tanulták meg a férfiak, hogy jobb egy rossz asszonnyal, mint örökké vándorolni a világban.
Ez a társadalom, nagyon sokáig virágzott, de egy járvány megtizedelte a lakosságot, felborult a nemek közötti arány, és a férfiak olyan kelendők lettek, hogy a végén már nem az asszonyok mondták meg többé, hogyan legyenek a dolgok, hanem megint a férfiak.
Lett is azután újra háborúság és nyomor és minden olyan, amely a férfiak rovására írható.
De a kísérlet nagyon szép volt. Ha egyszer lehetőségem lesz még valahol kipróbálni, hát nem fogok félni attól, hogy ebből valami rossz dolog fog kisülni.
A tudós pap
Volt valahol a Világmindenségben egy állam, ahol tudós papok irányították az emberi közösségek életét.
Csakhogy ezek a papok nem nősülhettek, mert tiltotta a szabályzat.
Amikor Anna erre a bolygóra került férfiként, nem volt nála tehetségesebb papjelölt, de ő nagyon vonzódott az asszonyokhoz. Úgy döntött, csak akkor lesz pap, ha kijárja a papi nőtlenség megszüntetését.
Amikor iskolába került, ő lett a legeminensebb tanuló, így hát nem volt mit tenni, fel kellett őt venni a papi rendbe.
Ebben a világban a legtehetségesebb férfiak mind papok lettek, hogy a társadalom vezetésének nehéz és komoly feladatát teljesíteni tudják.
Amikor Anna férfi papként bejelentette a főpapnak, hogy nősülni készül, az dühében hozzá vágta a reverendáját, de Annát ez nem tántorította el céljától, hanem még inkább arra ösztönözte, úgy cselekedjen, ahogy neki jó.
El is ment a híre a nős papnak az egész birodalomban, és két táborra szakította a népet.
Voltak, akik helyeselték, és voltak, akik ellenezték ezt a lépést, de Anna velük egyáltalán nem törődött.
Amikor megszülettek asszonyától gyermekei, mindegyik fiú olyan okos volt, hogy tudni lehetett papi pályán fognak kikötni. Így is lett.
Szép, rendezett, harmonikus házasságot élt a feleségével, és semmi okot nem adott az embereknek arra, hogy megbotránkozzanak a viselkedése miatt. Így aztán hozzá szoktak a nős paphoz és a végén, amikor fiú gyermekei felnőttek és papok lettek, természetes volt a közösség számára, hogy a családi mintát követve ők is megnősültek.
Így történt, hogy ebben a társadalomban egyre több lett a nős pap. A végén már nem volt többé kötelező a férfiak nőtlensége. Ha valaki mégis ezt választotta, senki sem rótta meg érte, de azokat sem, akik házasságra adták a fejüket.
Így élnek még ma is ezen a bolygón az emberek. Nem változott semmi azóta, hogy Anna férfiként bevezette a házasságot a papok körében.
A társadalom stabil és rendezett, és továbbra is a legértelmesebb emberekre bízzák a közösségek vezetését, akik most már maguk is - a házasság kötelékében -, jobban értik és jobban ismerik az emberek mindennapi gondjait, így jobban meg tudnak felelni a társadalmi elvárásoknak.
Azok a csodálatos gyümölcsfák
Amikor már Anna elég nagy gyakorlatot szerzett az emberek irányításában, nem hétköznapi feladattal tiszteltem meg őt.
Volt a birodalmamban egy bolygó, ahol hiába próbáltam ki mindent, az emberek semmit sem akartak csinálni, csak egész nap lógatták a lábukat és ültek a gyümölcsfák alatt.
Hiába próbáltam a táltosaikat rábeszélni, hassanak oda, hogy az emberek megmozduljanak önmagukért, nem tettek semmit.
Amikor Anna férfiként közéjük került, már tudta mi a feladata, mert időközben kapcsolatba léptem vele ugyanúgy, ahogy ebben az életében is.
Addig törte a fejét a problémán, amíg az alábbi ötlete támadt.
Leszedte az összes fáról az összes gyümölcsöt. Mire a többiek észbe kaptak, már üresek voltak azok. A gyümölcsöket jól elrejtette egy veremben, amelyet úgy betakart, hogy senki sem tudta meg, hol van az élelem.
Amikor éhesek lettek, keresni kezdték a többi fán is a gyümölcsöt, amelyek távolabb voltak, mint azok, amiket ők a környezetükben dézsmálni szoktak.
Anna kihasználva az éhségüket és a lustaságukat, jó nagy köröket íratott le velük, amíg olyan fához vezette őket, amin volt gyümölcs.
Ezek a túrák élvezetessé tették a gyümölcsök keresését. Azután Anna lett az idegenvezetőjük bárhol is jártak a határban.
Annán keresztül így kezdtük őket tanítani közösen, és - hiszitek – nem -, egy idő után kinyílt az érdeklődésük a tájra, a tájban létező dolgokra. Az evés által kezdtek el tájékozódni saját világukban, amelyet korábban úgy éltek meg, mintha ott sem lett volna.
Mire Anna öregember lett, a fiataloknak már természetes igényévé vált a kíváncsiság. Akkor elkezdődött valami, amire Isten azt mondja, van értelme a Teremtésnek, mert szereti, ha minden lénye olyan kíváncsi a világára, mint Ő Maga.
Amikor Anna visszatért Hozzám, úgy döntöttem legközelebb olyan feladattal bízom meg, amiről úgy gondoltam, nem fogja teljesíteni. De ez a következő történet, amelyet úgy mondok el nektek, ahogy Én a Teremtő Isten láttam.
A legcsinosabb táltos
Ebben az életében olyan közösségbe helyeztem, ahol a nők még nem készültek fel az anyai szerepre. Én pedig szerettem volna elérni, hogy ne teremtéssel szaporodjanak a jövőben, hanem természetes úton, szüléssel.
A szükséges tudást szolgáltattuk Annának, csak egy dologra nem számítottunk, ami akkor történt.
Amikor Anna felnőtté vált, a legcsinosabb asszony lett a közösségben. Úgy tudta tenni-venni magát, ahogy az ottani asszonyok közül egyik sem.
Amikor eljött a cselekvés ideje, elment a legcsinosabb és legszemrevalóbb táltoshoz és elcsábította azt.
A férfi nem tudott ellenállni a gyönyörű hajadonnak, úgy belelendült a szerelmi játékba, hogy abba sem akarta hagyni. Csakhogy Anna résen volt, és a legfontosabb mozzanat után azonnal kereket oldott tőle.
Kereste is égen-földön a táltos, de sehol sem találta meg őt. Így aztán kénytelen volt beérni más hajadonokkal, akiket ő csábított el, és az Én jó voltomból nem eredménytelenül.
Amikor már több asszonyt is megtermékenyített a fiatal táltos, azok elkotyogták a többieknek a dolgot, azután elkezdték tanítani a dologra a többieket is.
Így esett meg, olyan gyorsan elindult a népszaporulat azon a bolygón, hogy nem sokkal később már azon kezdtem el morfondírozni, hogyan fogom ezt a sok embert eltartatni az Én kedves bolygómmal, de ez már egy másik történet.
Az első halott
Amikor Anna sok ilyen közösségben elindította a születéseket, gyorsan elkezdett szaporodni a nép. Gondoskodnom kellett tehát arról, hogy valamiképpen szabályozzam a lakosság számát.
Megbíztam őt azzal a feladattal, legyen ő az első halott egy ilyen közösségben.
Ez egyáltalán nem volt kis feladat, mert valahogy az értésükre kellett adni, az élet ezután nem lesz végtelenül hosszú a bolygón, hanem végtelenül rövid lesz.
Az ő értelmük még nem találkozott ilyen tapasztalattal, ezért meg kellett rendezni hozzá a megfelelő körülményeket.
Amikor Anna kellően felkészült maga is a feladatra – hiszen a közösségbe kellett beleszületnie -, akkor elmondtam neki a teendőket. Csakhogy ő semmit sem úgy hajt végre, ahogy Én szeretném, így ezt a feladatot is a maga elmés módján oldotta meg.
Belebolondította magába az egyik fősámánt, és amikor az már majd beleőrült a vágyba, jól hátba vágta és elrohant tőle.
A fősámán rohant utána, de Anna elgáncsolta és az úgy elesett, hogy mindenki azt hitte már nem tér többet magához.
Akkor Anna jól fellocsolta hideg vízzel. A fősámán hirtelen magához tért.
Anna elmesélte nekik, ezután ez a dolog másokkal is meg fog esni, csak nem fognak ezen a bolygón feltámadni, mint a fősámán, hanem egy olyan világban, ami még ennél is sokkal szebb. És olyan boldogok lesznek, hogy csupa öröm és vidámság lesz az életük.
Akik pedig itt maradnak, azok a testeket temessék el olyan mélyre a földbe, mint a halott magassága kétszer. A többiekkel együtt ünnepeljék meg azt a napot, amelyen a társuk eltávozott a másik világba.
Nem sokkal azután Anna visszatért Hozzám, és a többiek az ő útmutatása alapján, eltemették a holttestét egy gyönyörű ligetbe.
Azután megülték a tort, és mindenki boldogan várta azt a napot, amikor eljuthat abba a csodálatos országba, ahová Anna is eltávozott tőlük.
A csel
Anna már nagyon sok bolygón volt első halott, de még mindig nem unta meg a játékot. Elhatároztam, megtréfálom őt, és úgy rendezem el a dolgot, hogy az éppen aktuális fősámán legyen az első halott.
Anna persze mit sem sejtve tette a dolgát, de a fősámán rá sem hederített a hideg vízre, mert már elindult Hozzám. Akkor Anna a következőket mondta a többieknek:
- Csoda történt, mert ennek a fősámánnak még élnie kellene, de sajnos már nem él. Nekem, akinek meg kellett volna halnom, itt vagyok közöttetek.
Ne higgyetek el mindent, amit én mondok, mert aki nekem hisz, az nem fog életben
maradni. De aki nem hisz nekem, az biztosan meg fog halni.
Miután így kivágta magát a történetben és rajta kívül senki sem értette, miről beszél, megkérdezni pedig szégyellték volna, eltemették a halottat annak rendje és módja szerint. Anna pedig hosszú és boldog életet élt közöttük, amíg Én vissza nem hívtam Magamhoz őt.
A leprások
Már nagyon sok bolygó volt, ahol Anna segített Nekem a halál bevezetésében és mindenféle rafinériát kitalált, hogy az emberek ne féljenek tőle.
Én pedig arról gondolkodtam, hogyan tudnám egyszer úgy megtréfálni őt, ne is legyen nagyon ijedt, de kellően megijedjen a haláltól.
Történt pedig egy szép napon, hogy a közösség egyik tagja - ahol Anna élt - jajveszékelve és visítva rohant a többiekhez. Látott valakit, akitől nagyon megijedt. Kérte a többieket jöjjenek vele, mert ő egyedül nem mer, és a kecskéket ijedtében őrizetlenül magukra hagyta.
Felbátorodott tehát az egész kompánia, hogy végére járjanak a különös esetnek.
Anna elöl ment, mert tudta, nincs mitől félni, de amit meglátott, attól inába szállt a bátorsága még neki is.
Az egyik fán halott lelkek sokasága várakozott, hogy valaki átsegítse őket egy magasabb rezgésű dimenzióba. Nem voltak kevesen, de nem voltak túl sokan sem, úgy tíz-tizenkét lélek lehetett, akik halottak voltak már, de nem találták a Hozzám hazavezető utat.
Anna rájött, kik lehetnek ezek, a többiek nem.
Én tettem lehetővé, hogy Anna felismerje: halottak, de a többiek, fán lógó élő embereknek hitték őket.
Egyik sem származott arról a bolygóról, tehát a feladat csöppet sem bizonyult könnyűnek.
Anna összeszedte minden bátorságát, közelebb ment hozzájuk és megszólította őket:
- Kik vagytok és honnan jöttetek?
A halottak elbeszélték, hogy a bolygójukon lepra ütött tanyát. Valamennyien ebben a szörnyű betegségben haltak meg, de nem tudják, hogyan kerültek ide és főleg, miért?
Már hetekkel ezelőtt meghaltak. Földközelben maradtak azon a bolygón, ahol éltek, aztán egy szél fuvallat vagy valami erő iderepítette őket.
Anna ettől még jobban megijedt, mert bár ezen a bolygón ismeretlen betegség volt a lepra, más korábbi életeiben begyűjtött róla némi tudást, és nem szerette volna, ha valamiképpen ezek a lelkek itt maradnak.
Ami még sohasem fordult elő azelőtt, letérdelt és Hozzám fohászkodott. Vigyem el őket oda, ahova kell, mert csődöt mondott minden tudása.
Akkor Én elmondtam Annának, hova kell őket elképzelnie, és a jelenség eltűnt a többiek szeme láttára.
Anna így tanulta meg, hogyan kell a bolygó közelében megrekedt lelkektől a bolygót megszabadítani. Ez a tudása úgy jött elő a mostani éltében, mintha azelőtt ilyet sohasem csinált volna.
Amikor visszakerült Hozzám, szemrehányást tett Nekem, hogy így megtréfáltam. De Én megbocsátottam neki ezért, mert tudtam, az Én „sötét lelkemet” terheli a felelősség, hogy így megijedt a halottaktól, akiktől pedig korábban sohasem félt.
Anna ezután hosszú ideig maradt a Szellemi Dimenziókban. Nem azért, hogy pihenjen,
hanem azért, hogy segítsen felkészíteni azokat a lelkeket, akik az ő életéhez hasonló feladatokkal születnek majd a bolygókra.
Kurzusokat tartott tehát a halálról, a demokrácia megteremtéséről és sok minden másról, ami tudást földi és más bolygókon eltöltött életeiben tapasztalatként összegyűjtött.
Ha valami új dolgot eszeltem ki, mindig ő volt az első, aki kipróbálta, hogy a többieknek át tudja adni a maga által megélt tapasztalatokat.
Már régen nem járt a Földön, ezért úgy döntöttem, adok neki egy földi életet, amelyben szeretett bolygójára látogathat. Ez az élete előző írásunkban szerepel úgy, mint aki a sivatag legjobb ismerőjévé válik.
Az ő feladata azonban nem a sivatag megismerése volt, hanem a féltékenységgel kellett leszámolnia, de kudarcot vallott. Nekem ez örömet jelentett, mert azt gondoltam, az ő féltékenysége sodort Engem bajba, de most már tudom, hogy az Én ostobaságom volt az oka, és nem az, amit hittem felőle.
Annával beszélgetve döbbentem rá, hogy amikor megteremtettem őt, az érzelmi oldalamat választottam el az értelmitől. Nem gondoltam arra, ez mekkora problémát jelent majd a Teremtés folyamán. Most sem Én jöttem rá, hanem ő figyelmeztetett erre, az Én érzelmi oldalam nála van, nálam pedig a hideg, rideg, értelmi oldal.
Ezért úgy döntöttem, a következő emberiségben a két nemnél harmóniát teremtek a nemek között, a férfiak is rendelkeznek majd fejlett érzelmi oldallal és a nők fejlett értelemmel.
A fejlődés bizonyos mértékig korrigálta az Én hibámat a mai embereknél, de még mindig nincs meg a megfelelő harmónia a nemek között. Úgy gondolom, ez Annának jó esélyt biztosít majd arra, hogy a következő évezredekben harmonikusabb és kiegyensúlyozottabb emberi társadalmat hozzon létre.
Most pedig visszatérünk még néhány olyan életéhez, amely példa értékű, de nem mesélek el minden életét, mert olyan sok volt, hogy értelmetlen lenne. Csupán a típusok közül mutatnék meg néhányat.
A szomorú bolygó
Volt egyszer egy bolygó, ahol az élet nagyon szomorú volt, mert a lények mindentől féltek és rettegtek. Nem tudtam kívülről hatni rájuk, ezért elküldtem az Én Annámat közéjük.
Amikor Anna megszületett, olyan közegbe helyeztem, ahol hatással lehetett a többiekre. Megtettem őt a király lányának. Ő szépen, annak rendje és módja szerint a királyi udvarban nőtt fel.
Csakhogy a királynak nem született fiú gyermeke, és mert Anna nemcsak szép, hanem okos is volt, a nép úgy döntött, nem választ más királyt, őt teszi meg a birodalom királynőjévé.
Hatalmas lakomát csaptak, és akkor Anna a következő kinyilatkoztatást tette a népnek:
- Aki ezentúl siránkozik, az dupla annyi adót fizet, mint a többi.
Megbízott minden faluban egy asszonyt, hogy figyelje a falu lakóit, és akit siránkozáson kap, azt jól büntesse meg.
Azt is kinyilatkoztatta, hogy a legvidámabb népet, illetve falut, aki vaskos tréfákkal tudja a másikat ugratni, azt búsás jutalomban részesíti.
Lett is nagy vidámság a birodalomban, mert nem voltak olyan bolondok, hogy fizessenek a királynőnek azért, mert szomorúak, hanem azon kezdtek el versengeni egymással, ki tud tréfásabb, vidámabb lenni és ki tudja a legjobb ugratást kitalálni a szomszédos falu számára.
A győzteseket minden évben nyilvánosan megjutalmazták, a veszteseknek pedig meg kellett fizetniük a királynőnek a dupla adót.
Nem telt el sok idő, és a birodalom a vidámságtól lett hangos. A végén már nem azért voltak azok, nehogy büntessék őket, hanem rájöttek a jókedv ízére, és felhőtlenül voltak boldogok, az Én nagy-nagy örömömre.
Anna sokáig uralkodott, de nem hagyott utódot maga után, viszont törvénybe iktatta, csak okos, jó és derűs királyt választhatnak ezután, ami úgy is történt.
Amikor meghalt, a nép gyönyörű szobrot emelt a tiszteletére. Ez a szobor nem volt szomorú, hanem Annát vidámnak és derűsnek ábrázolta.
Ez a szobor - hiszitek vagy nem - még ma is ott áll ebben a birodalomban, pedig a ti földi időszámításotok szerint már több mint háromezer éves.
Amikor Anna visszatér majd Hozzám a Szellemi Dimenziókba, megmutatok neki minden olyan helyet, ahol ő megjelent, és ott hagyta áldásos életének nyomait a teremtményeim között.
Ezzel fogom jutalmazni az elmúlt negyvenezer év munkáját, amely sok szenvedéssel és örömmel, még több jó tettel ajándékozta meg őt és a Világot.
Most pedig lássatok egy másik feladatot, amelyet sikeresen végzett el a kérésemre.
A demokrácia útvesztői
Volt a birodalmamban egy bolygó, ahol szerettem volna bevezetni a demokráciát, de sehogy sem sikerült. A végén mindig a diktatúránál kötött ki a nép.
Elküldtem ezért Annát közéjük, hogy tanítsa meg az embereket arra, hogyan kell beleszólni a földi ügyek intézésébe úgy, hogy a diktátor hajlamú személyiségek ne tudjanak labdába rúgni.
Amikor Anna erre a Földre érkezett, éppen egy szörnyeteg vezető uralkodott, aki súlyos adókkal terhelte a népet. Nem maradt nekik annyi, hogy télen ne éhezzenek és nélkülözzenek.
Amikor Anna felnőtté vált, úgy rendeztem el a sorsát, ennek a vezetőnek a közelébe kerülhessen és az szemet vessen rá.
Olyan gonosz volt, senki sem akart hozzá menni feleségül, mert mindenki rettegett tőle.
Annába annyira beleszeretett, hogy nem tudott a szerelemnek ellenállni és megkérte a kezét.
Anna nem döntött azonnal, hanem azt mondta neki:
- Tudom, te jó és okos ember vagy, nem vagy zsarnok, ahogyan a többiek hiszik. De ezt neked velük is meg kell értetni. Addig, amíg a birodalmadban minden ember nem fog téged őszintén szeretni, ne is álmodozz arról, hogy a feleséged leszek. Ha pedig börtönbe vettetsz, mint másokat, akkor búcsút mondhatsz nekem, mert sohasem leszek a feleséged.
Mit volt mit tennie a zsarnok uralkodónak, úgy döntött, mindent megtesz inkább, hogy elnyerje Anna kezét.
Amikor amnesztiát hirdetett a börtönben sínylődő parasztoknak, azok úgy megörültek, hogy elkezdtek Annának hálálkodni. Megtudta ezt a zsarnok uralkodó, de nem mert semmit sem tenni ellene, mert félt, Anna nem lesz az övé.
Aztán levette az adó mértékét és elkezdett iskolákat építeni a gyermekeknek. Az emberek nem tudták hova tenni a történteket, Anna pedig mélyen hallgatott a részletekről.
Már jó ideje rendben mentek a dolgok, amikor a vezér megkérhette Anna kezét, és ő az Én kérésemre igent mondott. Lett is nagy öröm a birodalomban, mert tudták, Anna mellett ez a gazfickó megjavul. Nem lesz több szomorúság és fájdalom az életükben, mert Anna áll a férje mellett, és nem fogja hagyni, hogy az újra rossz útra térjen.
Amikor aztán megszülettek a gyermekei, a férfiből elő jött az öröm és a boldogság. Már nagyon szégyellte, hogy korábban olyan csúnyán elbánt a néppel. El is határozta, a vezetői székét másnak adja át, de a nép már nem akart új vezetőt, meg volt elégedve a régivel, mert úgy látta, minden megváltozott az életükben és jó irányban.
Annát pedig olyan tisztelet és szeretet vette körül, hogy amikor felnőttek a gyermekei, a legokosabbat választották meg az apjuk helyett, aki már nagyon öreg volt akkor.
Ebben a birodalomban aztán természetessé vált, hogy a vezetőt a nép maga választja. Okulva a történtekből, jól megnézik, kire bízzák a birodalom sorsát.
Még egy olyan életéről mesélek Annának, amely fontos az emberiség számára.
A főpap
Volt egy birodalom, ahol az egyházi vezetők végtelenül lezüllöttek. Olyan vallási fanatizmussal és diktatúrával kezdték el a népet vezetni, amelyet már nem tűrhettem tovább.
Elküldtem hát Annát, javítsa meg az Én papjaimat, mert Isten létemre szégyelltem azt, ami ott történt.
Amikor Anna leszületett, a sok vallási vezető egymás között háborúskodott a hatalomért.
Anna fiúnak született, mert ebben a birodalomban csak a férfiak lehettek papok, a nők nem.
Még nem volt négy éves, amikor a szülei úgy döntöttek, a papokhoz viszik el őt, mert ott biztosabb jövőt remélhetnek neki, mint a civil életben.
Anna jó gyermek volt és szófogadó, már nem is emlékezett a szüleire, amikor a következő dolog történt.
Még nem volt felszentelt pap, csak növendék, amikor az egyik faluban járva egy házból sírást hallott.
Bement megnézni, mi a baj, hát az anya a fiát siratta, aki a háborúban halt meg. Az asszony úgy zokogott, hogy a fiatal papnövendék végtelenül megsajnálta és elhatározta, beszél a főnökeivel, kössenek békét a szomszédos vallás vezetőivel, és ne háborúzzanak többé.
Az egyházi vezetők azonban jót nevettek a történeten. Csöppet sem sajnálták a fiút, aki pedig az életét adta az ő hatalmukért.
Anna elhatározta, olyan jó pap lesz belőle, hogy párját ritkítja, és addig nem tágít, amíg ő nem lesz a főpap, a hazájában.
Sok év telt el azután, de Anna kitartott a terve mellett. Volt benne annyi szorgalom és elszántság, hogy a végén véghezvitte azt, amit elhatározott egyszer régen.
Már éveiben a negyven felé járt, sok háborúságot ért meg, de a végén mégis megszerezte a főpapi tisztséget.
Akkor magához kérette az összes többi vallási vezetőt, és azt mondta nekik:
- Tudjátok meg tőlem, hogy Isten, akit ti szolgáltok, megkeresett engem álmomban és azt mondta:
- Olyan romlott a világotok, hogy el fogom pusztítani, mert már nem tűrhetem a papjaim zsarnoki uralmát. De ha saját elhatározásotokból békét köttök egymással, akkor megkímélem a népet és a ti hatalmatokat is. De aki ellenáll, azokat el fogom
pusztítani, és visszaküldöm az anyagba, amelyből vétetett.
Megdöbbentek a szavaitól az egyházatyák és hajlottak a békére, mert komolyan vették az Üzenetemet – szerencséjükre.
Amikor megkötötték a békét és kihirdették a népnek, már nem élt az öregasszony, Anna mégis szeretettel és fájdalommal gondolt vissza rá, mert általa értette meg, miért fontos a béke az embereknek.
A többiek a szövetség vezetőjének, fejének őt választották meg, és szerencséjükre megtartották a békét, amelyet Isten kért az embereknek azon a Földön.
Amikor majd ezeket a történeteket és az ezt követőket olvassátok, gondoljatok arra, Isten nagyon türelmes, és még annál is jobban szeret benneteket, de a Földön az élet olyan formát vett, amely már nem tartható fenn tovább és változtatnom kell az életen, amelyet teremtettem.
Annával írt következő könyvemben erről fogok nektek beszélni. Ne gondoljátok, hogy jó kedvemben teszem azt. Olyan őszintén fogok nektek mindenről beszámolni, amely veletek a jövőben történni fog, hogy sírni és jajveszékelni fogtok majd. De tudnotok kell, nem azért történnek meg a dolgok, mert büntetni akarlak benneteket, hanem azért, mert a Földnek változásokra van szüksége, és ti - mint a Föld teremtményei - most kötelesek lesztek magatokat alávetni a soron következő változásoknak.
Anna történeteiből láthatjátok, az élet sokféle és sokszínű a Teremtett Világban mindenhol, és ahol az szükséges, Isten mindig megteszi a szükséges változtatásokat, amelyeket a bolygó fejlődése megkövetel.
Annát már sokszor küldtem el különböző Világokba, hogy a javulást elősegítse, mint ahogy most is közétek jött emberi alakban, hogy elhozza az emberiség számára az Üzenetemet, amelyet meg kell hallgatnotok és értenetek, bármilyen fájdalmas is a számotokra.
Lesznek majd nyertesei és vesztesei, de mindenki azt kapja majd Tőlem, amit megérdemelt több ezer éves szolgálata fejében, amelyet Nekem, a Teremtő Istennek tett. Legyetek hát jók. Szeressétek és tiszteljétek azokat, akik az Üzenetemet elviszik hozzátok, mert az ő feladatuk végtelenül nehéz és fájdalmas, mégis meg kell, hogy tegyék. Ők szeretnek benneteket, ahogyan Anna is, aki életével akart fizetni a ti megmaradásotokért, csakhogy a dolog nem olyan egyszerű, ahogyan ezt ő elgondolta. Mégis, mert végtelenül szeret benneteket, és mert végtelenül szeret Engem, és mert Én végtelenül szeretem őt, meghallgattam a kérését, és kompromisszumot kötöttünk. Nem marad meg mindenki, ahogy ő szerette volna, és nem pusztul el mindenki, ahogy Én gondoltam, hanem mindenki érdemei szerint részesül életből vagy halálból.
Aki majd életben marad, az becsülje meg a jogot. Aki pedig nem, az örüljön annak, mert olyan élete lesz a megmaradottaknak, amely sohasem lesz már olyan, mint most, ahogyan éltek szeretteitek között.
Örüljetek hát az életnek addig, amíg lehet.
Ezt Üzenem nektek és azt, hogy szeressétek egymást, mert már nem sokáig szerethetitek azokat, akik körülöttetek vannak.
Amikor eljön az utolsó óra számvetése, mindenki azt kapja a sorsától, amit kiérdemelt. Nem többet és nem kevesebbet.
Áldjon meg benneteket Anna szeretetével, mert amit kaptok, azt nemcsak magatoknak, hanem az ő szeretetének is köszönhetitek. Legyetek méltók az emberi névre, ahogy Anna méltó volt a legnehezebb sorsai alatt is, mert egy dolgot nem felejtett el soha többé: Istent szeretni, tisztelni és megismerni kell, mert ő az Igazság és az Élet és aki benne hisz, az elnyeri az Örök Üdvösséget.
Ámen
