I. fejezet ANNA

Köztes lét és a születés

Szellem: - A köztes létben úgy határoztál, egy nagy családos goj szülőket választasz magadnak, ahol megtapasztalod a szegénységet, a nélkülözést és a hatalomnak való kiszolgáltatottságot. Olyan szülőket, olyan családot választasz magadnak, ahol diszharmónia van az apa és anya között, ahol a mindennapi megélhetés is gond, ahol nagy úr a nincs. Mégis a nyomor közepén, meleg szeretet és együttérzés lakozik közöttetek.

Anna: - A leendő szüleim idős emberek voltak, az apám abban az évben töltötte be a negyvenedik évét, anyám csak három évvel volt fiatalabb nála.

Mint egy orgonasíp, úgy következtek egymás után a gyermekek. Én a hetediknek kívántam megszületni.

Forró nyári nap volt, amikor anyám a tűzhelyre felrakta a fazekat az aznapi ebéddel, és nem volt még dél, mikor a legfiatalabb nővéremet a bábáért szalajtotta, mert megindult a szülés.

A bába sietve érkezett a vajúdó asszonyhoz. Hét terhességet hordott ki, ez volt az utolsó szülése.

A falusi parasztasszonyok nem korházban szülték gyermekeiket, hanem a bábák segédkeztek a szülésnél. A bába szerencsére otthon volt. Sietve kapta magához kézitáskáját, amelyben a szükséges eszközök voltak.

A házban csak a legkisebb lány volt otthon, aki rémülten hallgatta anyjának fájdalmas nyögéseit és sikoltásait. Azt hitte, az anyja meg fog halni. A szomszédból sietett át egy fiatalasszony segíteni a bábának. Vizet forralt a tűzhelyen, előkészítette az anya lemosásához és a gyermek mosdatásához a meleg vizet.

Az asszony nem sokáig vajúdott, mert a korábbi szülései után az elrepedt gát, amelyet egész életében hordozott, könnyen átengedte a gyermeket. A gyermeknek a feje villant elő először. Ez azt jelentette, perceken belül meglesz a baba. Néhány toló fájás után az egész gyermek a lepedőre csusszant. Jól fejlett, egészséges kislánynak adott életet.

A hírre, hogy megvan a baba, megérkezett férjének nővére, aki kérdezte tőle, milyen nevet akar adni a gyermeknek. Előző két gyermeke fiú volt, az anya most is arra számított, fiúnak ad életet. Annál nagyobb volt az öröme. A bába a megfürdetett csecsemőt karjaiba helyezte, és ő megnézhette az új jövevényt. A baba szépnek bizonyult. Örömmel látta, hogy egészséges. Tanácstalan volt a névadást illetően, ezért aztán a nagynéni vette át a kezdeményezést.

- Az anyád Anna volt. Már három lányod van, és egyik sem Anna. Mindjárt itt van Szent Anna napja, illene, hogy megemlékezz anyádról. Az Isten is úgy akarja, ez a gyermek Anna legyen.

Az asszony fájdalmasan gondolt édesanyjára, akit kilenc éves korában veszített el, őt mostoha nevelte fel. Édesanyját az ismerősök Pannának szólították, de ő ezt nem szerette. Azt mondta, ha száz lánya lesz, akkor sem lesz Anna.

A kicsi a születés fáradalmait pihenve elaludt. Az anya csak nézte a hamvas arcot. Végigfutott emlékezetén az egész gyermekkora. Nélkülözései, a rideg apa, a mostohaanya, akit sohasem tudott megszeretni. Apjának három házassága, a meghalt első két feleség, a nagycsalád, az embertelenül sok munka a parasztgazdaságban, majd saját házassága a szegény árva férjjelölttel, amelyet apja nem nézett jó szemmel. Eszébe jutott beteg anyjának fájdalmas látása, annak korai halála előtt.

- Jó, nem bánom – mondta -, legyen Anna, ha már az Isten is úgy akarta.

 

A gyermekkor

A szobában a tűzhely szolgáltatta a meleget, amelyen Anna anyja főzött. Ilyenkor télen a hátsó szobába költözött az egész család, ott főztek és ott aludtak. Csak a három nagylány aludt az első szobában, ahol nem volt kályha. Esténként a sütőben átmelegített téglát rongyokkal  tekerték be, és úgy tették a jéghideg ágyba, hogy felmelegítse.

A hátsó szobában két ágy volt, ahol a szülők aludtak. Az ágy végében volt a családi nagyasztal, ott étkeztek. Az ablak mellett volt egy kisebb ágy a két fiúnak. Anna kiságya a belső fal mellett volt. A tűzhely az ajtó mögött.

Télen nem használták a konyhát, amely a hosszú parasztház közepén volt.

A hátsó szobában a falakat az apai nagymamától örökölt zenélő szentkép és egy vénséges-vén falióra díszítette. A családi kép, amelyen Anna még nem volt rajta, a másik ablak melletti varrógép fölött függött a falon. Ez volt a szoba legszentebb része.

A varrógéphez a gyermekek nem nyúlhattak, mert az anya azon készítette el a család ruhatárát.

Volt még, a családi kép fölött, egy tíz hónapos gyermekről rajzolt kép. Az anya harmadik, fiú gyermeke egy baleset után seblázban meghalt. A rá való emlékezés az asszonynak mindig fájdalmas perceket okozott.

Téli este volt. Az apa az asztal mellett ült, kolbászt és kenyeret falatozott. Ritka vendég volt az ízletes hús az asztalon, csak télidőben, disznóvágás után kerülhetett ilyen falat a kenyérre. A kislány elmúlt másfél éves. Az apja mellé állt, hogy az katonával ajándékozza meg őt.

A szobát bevilágította a petróleumlámpa fénye. A gangról gyerek zsivaj szűrődött be.  Megszólalt a csengő, aztán felcsendült a dal:

-          Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok, hogy Betlehembe sietve  

 menvén lássátok…

A dal végére az egész társulat már a szobában volt. Hozták a betlehemet, előadni a családnak Jézus születésének örömhírét.

Anna ujjongva fogadta a vendégeket. Öröme annál nagyobb volt, mert a látogatók között felismerte fiú testvéreinek egyik barátját, és csillogó szemmel kiabálta?

– Dézsa, dézsa!

Amikor véget ért a játék, az anya a gyermekeknek diót és almát ajándékozott. Azután tovább mentek a következő házba, egy másik családhoz, s néhány este végigjárták a falut.

Hamar eljött a karácsony. Anyja az első szobát terítővel besötétítette, terítővel takarta le az ajtó átlátszó üvegét, mert a Jézuska oda érkezett.

Este egy tányérba kenyeret szelt és megsózta. Apja kézen fogta őt és a fiúkkal az istállóba mentek, hogy a szent karácsony estjén a tehén és a két ló is részesüljön a szent karácsony öröméből. Az állatok jóízűen falatoztak. Anna megsimogatta a lovak szügyét.  Szelídek voltak, s ő csöppet sem félt tőlük. Az istállót belehelték az állatok, nem érezte a kinti fagy hidegét. Aztán egy idő után, amikor már elfogyott a kenyér és kiörvendezték magukat az állatokkal, apja jónak látta bemenni a házba.

Az ablakon keresztül látta, a szobában gyönyörű karácsonyfa van a varrógépen, és égnek rajta a gyertyák. Berohant. Ámulattal bámulta a fát, színes csillogó papírjait és a szalagot, amelyet gondos kezek elhelyeztek rajta. Csak ő kapott egyedül ajándékot. A szalagot a hajába kötötték és ettől olyan boldogság töltötte el, mintha az egész világot neki adták volna.

A karácsonyokat később is szívrepesve várta. A következő karácsonyon az idősebb nővéreitől - akik közben munkába álltak - egy csodálatos piros pöttyös köntöst kapott.

Később unokabátyjától mesekönyveket, amelyeket szeretett kiszínezni és lapozgatni.

A legutolsó karácsonyon - amikor még nem tudta, kitől kapja az ajándékokat -, csattant el az az ominózus nagy pofon, amely a régi karácsonyokra emlékezve mindig eszébe jutott.

Szent este délelőttjén anyja az ünnepi halászléhez készítette a csuszát. A halak egy vödörben várták szomorú sorsukat. Ő beledugta az egyiknek szájába a mutatóujját. A süllő rákapott a csalira. Visítva rántotta ki a hal szájából megsebzett, sajgó ujját.

Anyja korholta, szidalmazta, aztán nagy mérgesen bekötötte a kezét. 

Nehezen múlt az idő, úgy érezte soha sem lesz este. Közben édesanyja tűzrevalóért ment ki a kamrába. Egy pillanat alatt átvillant az agyán, hogy most bemehet az első szobába és a letakart ablak mögött megláthatja a Jézuskát. Gyors mozdulattal az ajtóhoz lépett, már a kilincsen volt a keze, amikor anyja váratlanul megjelent a színen. Ahogy nyitotta az ajtót, úgy érkezett anyja kezével a pofon, mint a villám.

Sírni se mert. Tudta, a tilos, büntetéssel jár. Lassan már megszokta az anyai pofonokat. Anyja ritkán magyarázott, legfeljebb egyszer, azután jött a jól irányzott nyakleves.

Az is előfordult, hogy előlegbe kapta.

Annát nemcsak az anyja ütötte meg. A fiatalabb fiú testvére gyakran állt rajta bosszút így, az őt ért sérelmekért. Amikor már hittanra járt és tudott Néró gonosz tetteiről, gyakran gondolta azt egy-egy verés után, hogy a bátyja ugyan olyan gonosz, mint Néró. Mégis szerette. Mindig vele ment  - hacsak tehette – a barátokkal történt csavargásokra.

Övék volt az utca, a határ és a folyó partja. Vásott kölykök voltak a barátok valamennyien. Szerették a vaskos tréfákat, egymás ugratását, s ha kellően felhúzták egymást, verekedtek is.

Egy nyári délelőtt, amikor nem volt iskola és a fiúkat nem vitték ki a határba dolgozni, együtt volt az egész kompánia. Kavicsot dobáltak a vízbe, majd mikor elunták, úgy határoztak, lemennek a patakra fürdeni, ami a falu alatt volt egy km-re attól.

Anna lehetett talán négy éves. Egyedül volt lány a csapatban. Ő volt a legkisebb. Bátyjai kényszerből vitték csak magukkal, mert anyjuk rájuk parancsolt, hogy vigyázzanak rá. Vézna, alultáplált testén hatalmas bugyi lötyögött, a többiek sem voltak túlöltözve. Nyáron elég volt egy klottgatya. A melegben cipő sem kellett a lábukra.

Éppen elindultak a nagy kalandra, amikor Annának fergetegesen jó ötlete támadt.

-          Feri, tedd a fenekem alá a kezed!

A nagyfiú gyanútlanul fogadott szót a kislánynak. Akkor hatalmas pú hagyta el a gyermeki popsit. A társaságban óriási hahota és visítás támadt. A fiúk gurultak a nevetéstől. Anna eliszkolt előre, mielőtt a sértett fél megtorolta volna a gaztettet.

A folyóparton, árnyas füzek és nyárfák hűsében ballagtak. A fiúk beszélgettek, meséltek végig az úton. Később a szántóföldek szélén, a poros dűlőúton haladtak.

Gyakran előfordult, hogy a nagy sietségben – mert a kamasz fiúk nagyobbakat léptek – Anna elütötte a kövekben a lábát. A puha, lágy porban nem lehetett látni az éles köveket. A felsebzett láb nagyon tudott fájni. A kisebbik fiú testvére így vigasztalta:

-          Nem megmondtam, te büdös ringyó, hogy ne gyere velünk! Minek lógsz állandóan a nyakamon! Maradtál volna otthon!

De a testvéri szeretet Annát mindig a fiúk mellé sodorta.

Már nagyobbacska volt, lehetett talán öt éves, amikor egy ilyen alkalommal, messze a torkolattól a pataknak azon a részén ütöttek tanyát, ahol tisztították és szabályozták a medrét. A szabályozott részről egy keskeny csatornán vezették át a vizet a régi mederbe. A mélysége és szélessége nem lehetett több mint 60 – 80 cm. A víz a szűkületben nagy sebességre váltott, aztán egy mélyülő gödörbe zubogott.

Anna nem tudott úszni, meg sem kísérelte, hogy a többiekkel fürödjön. Unalmában levette a bugyiját, és a sebesen folyó vízben mosni kezdte. Csakhogy a víz kiragadta a kezéből a holmit, és legnagyobb döbbenetére eltűnt a zavaros vízben.

A fiúk a sírására lettek figyelmesek, és megkérdezték, mi a baj.

Anna előadta, mi történt, a fiúk keresni kezdték a fehérneműt. A fiatalabb bátyja előrevetítette, mit fog ezért anyjától kapni, ha hazamennek. Ez még fájdalmasabbá tette a várakozást. Kétségbeesetten sírdogált.

Aztán egy nyurga fiú emelkedett ki a habokból. Oroszlánbőgéssel adta tudtul a világnak:

-          Megvan!

Anna boldogan húzta magára, és jól az emlékezetébe véste: - Nem jó jel, ha egy lány elveszíti a bugyiját.

Ezekről a kirándulásokról jó későn értek haza mindig. Anyjuk korholta őket, hogy egész nap csavarogtak, nem segítettek semmit. A fiúk ezután az állatokat etették és itatták meg, aztán véget is ért a nap.

Este hideg vízben kellett arcot és lábat mosni. Mennyire utálták a hideg vizet ilyenkor. Anna sehogyan sem értette, minek kell nekik fürödni este, ha egész nap úgyis a vízben voltak.

A vacsora nyáron többnyire erős, paprikából és paradicsomból készült étel volt, vagy ebéd maradék. Anna nem szerette a csípős, nyelvet maró ételeket, így alig evett valamit.

-          Ne válogass! – hangzott a szigorú anyai intés.

Amikor kinőtte a gyermekágyat, az anyja mellett kapott helyet a felnőttek mellett.

Délután egy órakor született, a korai kelést sohasem szerette. Náluk nem volt divat, hogy a gyermekeket korán kiverték az ágyból. Anyja nem haragudott rá, ha későn kelt, amikor már „hasára sütött a nap”. A nyár volt a kedvenc évszaka, a nyári vidámságokat szerette a legjobban.

Történt pedig egyszer, hogy amikor reggeliztek az asztalnál, a fiatalabbik bátyja zsíros kenyeret kért, ő pedig lekvárosat. De az ördög sohasem alszik, és a testvére ugratni kezdte: a zsíros kenyér sokkal jobb, mint a lekváros! Egy darabig tűrte az ugratást, aztán elöntötte a düh, és a lekváros kenyeret a testvére arcába csapta.

Egy pillanatra megállt az idő, farkasszemet néztek egymással, majd összevillant a szemük, és harsány nevetéssel kirohantak a házból, mielőtt anyjuk felfedezhette volna, hogy mi történt.

Mire leértek a kertbe, elfogyott a zsíros kenyér és a lekváros is. A kert tele volt gyümölcsfákkal. Májusban már érett a korai cseresznye, az összes barát hozzájuk járt ilyenkor csemegézni. A szülők ezt úgy vették tudomásul, mint a világ legtermészetesebb dolgát. A cseresznyefa kivirult, és hangos gyermekzsivaj töltötte be a paradicsomi kertet. Nyáron érett a sárgabarack és a korai körte. Aztán a ringlófák fordultak termőre meg a rétesalma - fák. Legkésőbb a szilvák értek be.

Amikor Anna már nagyobb volt, mindig segített a lekvárok befőzésénél, de kisebb korában csak a gyümölcsevés örömeinek élt.

Belakmároztak a gyümölcsökből, telerakták a markukat, hogy jusson a haveroknak is, és a folyópartra mentek. Ott aztán kezdődött minden előröl. Fürdések egy holtág alacsony vizében, csúszkálások a síkossá tett partoldalon. De sok fehérnemű bánta ezt a gatyaszaggató remek játékot! A mederből kilocsolták a vizet a lejtős partoldalra, aztán addig csúszkáltak rajta lábbal, amíg síkos nem lett.  Az igazi mulatság az volt, amikor már fenéken is le lehetett csúszni.

Csak az éhség és az este vitte haza a gyermekhadat, aztán a nyár vége, amikor elkezdődött az iskola.

Anna idegenül állt a gyermekek között a tanévnyitó ünnepségen. Bár ismerte osztálytársai többségét, mégis úgy érezte, valami idegen helyre érkezett, ahol nem történhet vele semmi jó.

Az első tanítónője egy szigorú tekintetű vénkisasszony volt. Arcának szigorúságát és kérlelhetetlenségét csak fokozta a nádpálca, amit szinte mindig a kezében tartott.

Annát érdekelte a számtan, az olvasás, az írás, de ha elvétve a tinta a füzet lapjára cseppent, és miért ne cseppent volna le, hát bizony tenyeressel figyelmeztették a szörnyű hibára. Ráadásul a tanító néni feje úgy elvörösödött haragjában, hogy a dühös pulyka színjátéka hozzá képest kismiskának tűnt.

Ettől a szigorú tanító nénitől második osztályban sikerült megválni, mert szerencsére nyugdíjba vonult.

Volt még Annának egy említésre méltó élménye elsős korában, amelyre később nem szívesen emlékezett vissza. Az emlékezetes esemény előzménye, ötéves korában történt.

Három utcabeli gyermekkel játszott a porban, amikor az egyik indítványozta:

-          Gyertek b…ni!

Anna úgy ment velük, mintha a világ legtermészetesebb játékát mentek volna játszani. Az egyik szalmakazal mellett, ahol a felnőttek nem láthatták őket, lefektették a földre. Mivel más kislány nem volt a csapatban, természetes volt, hogy ő fekszik le. A fiúk egymás után elővették a fütykösüket és megszeplősítették volna Annát, ha abban a korban rendesen felállt volna a fütyijük. Annának nem okozott semmi örömet a fiúk hideg, lankadt fütyije, s egy idő után a gyermekek, elunva a játékot, más érdekesebb elfoglaltság után néztek.

Amikor Anna hittanra kezdett járni és a tízparancsolatot tanulta, akkor sejlett fel előtte, mekkora bűnt követett el.

Az első áldozást megelőzi az első gyónás. A pap felkészítette a gyermekeket, megtanulták tőle, hogyan kell viselkedni és mit kell mondani a gyóntatószékben.

Amikor Annára került a sor, tudva és ismerve halálos vétkeit, bűntudattal lépett be a gyóntatószék ajtaján.

Amikor a pap kérte sorolja fel a bűneit, a kisebb vétségek után töredelmesen bevallotta a papnak, hogy paráználkodott. A pap előrehajolt, majd kifordult a gyóntatószékből, kigúvadtak a szemei. Jó sok Miatyánkot és Üdvözlégy Máriát rendelt penitenciának, Anna pedig elhatározta, ezentúl tiszta, szűzies életet él.

Ez oly mértékben sikerült is, hogy amikor harmadik - negyedikes korukban, már nem elégítette ki őt és barátnőit a gólyamese, fel sem tudta fogni, hogyan kerülhet egy gyermek a mama pocakjába.

A szeretkezés számára ismeretlen fogalom, nem létező esemény volt. Oly mélyen a tudatalattijába küldte a róla való tudást, hogy nem keresett kapcsolatot az állatok ilyen irányú viselkedése és az emberek szeretkezése között.

Amikor tizenévesen rájött, a sokat veszekedő szülei - akik külön ágyban aludtak már régen -, néha szeretkezni is szoktak, ezt tragédiaként élte meg, amit hosszú ideig nem tudott feldolgozni. Nem értette, miért szeretkezik két felnőtt, ha már nem akar gyermeket! Miért esik bűnbe?

A testi szerelem számara azonos volt a bűnbeeséssel.

Volt a faluban egy férfi, akitől mindig óvták a leánygyermekeket. Anna nem értette miért? A bácsi nagyon kedves volt és kedves a felesége is. Gyermekük nem volt.

Egyszer az egyik barátnőjével krumlit vásárolni mentek hozzájuk. A bácsi kérte, menjenek le vele a pincébe. A barátnője sehogy sem akart lemenni vele, de Anna bátor volt, nem félt a sötéttől. Amikor megrakták a kosarat, a férfi azt kérte tőle, csókolja meg az arcát. Anna szó nélkül megtette a furcsa kívánságot, aztán felmentek. A férfi zavart, izzó tekintete emlékezetébe vésődött, és csak később értette meg, milyen veszélybe került.

Otthon senkinek sem mesélte el a történetet.

Még alsó tagozatos volt, amikor a nemzeti himnuszt tanulták. Minden vasárnap a mise végén elénekelte a közösség, ezért Anna úgy gondolta, nem kell a szövegét megtanulni, hiszen tudja.

Ki is hívták felelni. A szöveg dallam nélkül azonban sehogy sem jött elő, és a tanár egyest adott Annának. A szünetben sírt fájdalmában. Nem értette, miért van az, hogy valamit tud és mégsem. Úgy érezte, elvesztett valami tudást, ami az övé volt valamikor. Ez végtelen fájdalommal töltötte el.

Az osztálytársaival felsőbb tagozatban bandába verődtek. Indián neveket vettek fel és a falutól távoli erdőbe jártak kirándulni, hogy felelevenítsék az indián élet nagyszerűségét és szépségét. Anna az Old Schatterhand nevet választotta. Úgy vágyakozott az igazi indiánok közé, mintha a boldogságot csakis egyedül közöttük lelhetné meg.

Az ismerős lányok többsége egy idő után szerelmes lett. Anna valami olyan kapcsolatra vágyott, amely teljes értékű, testi, lelki, szellemi kapcsolat, csak éppen mindezt megfogalmazni nem tudta még.

Az első csók, tizenhat évesen esett meg vele. A fiú szőke volt, kék szemű és kedves. Apja, amikor megtudta, hogy udvarolnak neki, röviden, tömören közölte vele:

-          Ha még egyszer meglátlak téged ezzel a fiúval, az utcán foglak felpofozni.

A fiú szerencsére kibékült azzal a kislánnyal, akivel korábban járt, így Anna nemcsak az első illúzióit vesztette el, hanem ugyanakkor megmenekült apja megalázó pofonjai elől is.

A középiskolát a közeli nagyvárosban végezte. Falun a téeszesítés kivette a magángazdaságok lába alól a talajt. Apja féltve gyermekei jövőjét, földjeivel, igás állataival és termelőeszközeivel belépett a termelőszövetkezetbe. Akkor már egyik gyermeke sem volt otthon. Éjszakánként érte jöttek az elvtársak, és bár a nagyváros közelében – tudomásuk szerint - nem voltak verések, apja jobbnak látta meghajolni a hatalom kényszere előtt.

Amikor az ötvenes években a betakarítások után közvetlenül elvitték a termést, alig hagytak annyit, amiből a nagycsalád meg tudott élni és olyan adókat vetett ki az állam, hogy apja kifizetni sem tudta, legalább megmaradt az illúzió, hogy övé a föld. A hatvanas évek elején már ez sem maradt neki. Erkölcsileg, anyagilag nullára írták a parasztságot.

A fiatalok városokba költöztek, egy jobb élet reményében, Anna testvérei is.

Anna a legidősebb nővéréhez költözött. Apja a szövetkezetben annyit sem keresett az első évben, mint egy gyári munkás havi fizetése, ami szintén éhbér volt.

Akkor apja vett egy lovat és fuvarozni kezdett. A faluból ugyanis elvitték a lovakat, s amikor gépekkel kezdték művelni a földeket, a lovakat vágóhídra hajtották. Annyi ló és szekér sem maradt, hogy a halottakat kivigyék a temetőbe. Így aztán jutott apjának „fekete fuvar” és más szállítások is. Úgy halt ki ez a korosztály, hogy az élet sohasem adott nekik érte kárpótlást. Egyetlen elvtárs sem kért bocsánatot tőlük, mert „elvi” okokból kifosztották őket.

Anna őrzött néhány emléket szüleiről, amelyet elfelejteni sohasem tudott.

Még az ötvenes években történt, hogy apjától ismételten be kívánta hajtani a hatalom a már befizetett adót, és nem volt miből kifizetni.

Az egyik falubeli parasztot odarendelték a házuk elé és felszólították Anna apját, amennyiben nem fizeti meg az állammal szemben fennálló tartozását, a tartozás fejében kiürítik az első szobát. A paraszt, akit odarendeltek, jó ismerőse volt Anna apjának, és kérlelni kezdte: Ad kölcsön annyi pénzt, hogy meg tudja fizetni az adóját, csak ne hozza őt ilyen szégyenbe, arra kényszerüljön, ő szállítsa el a család bútorait.

Anna apja végül kölcsön kért valamelyik rokontól annyi pénzt, hogy kielégítse az állam feneketlen étvágyát és még egyszer be tudja fizetni a már megfizetett adót.

Ha azt akarták, hogy a családnak legyen élelme, és ne kopjon fel az álla, a parasztok „fekete vágásra” kényszerültek. Ez annyit jelentett, titokban vágták le a sertést, mielőtt a hatalom elhajtotta volna az élő állatokat. Az egyik ilyen alkalommal a hátsó kamrában serénykedett a család, amikor beállított a konyhába két végrehajtó. Az asszony sápadtan lépett be a hátsó kamrába, hogy szóljon a férjének, mi történt.

Anna apja fogta a kancsót, előbb a pincébe ment, aztán a hívatlan vendégekhez a konyhába. Hosszú véget nem érő percek következtek. A család tagjai csöndben dolgoztak tovább, de a feszültséget, amelyet a történtek okoztak, nem tudták levetkőzni többé. Majdnem egy óra telt el így, amikor nyílt a kamraajtó. Anna apja állt meg a küszöbön, derűsen.

-          Ezek rendes emberek voltak – mondta. Mindenki felsóhajtott, és az élet ment tovább.

A faluban volt két asszony, akit végtelenül gyűlöltek és megvetettek a parasztok. A két asszonyból az egyik selypített, a másik a párttitkárnő volt.

Egyszer elsétáltak Annáék háza előtt. Látták, hogy az anyja tömi a kacsákat. Nem állhatták meg szó nélkül:

-          Tömi nekünk a kacákat – mondta a selyp.

-          Tömi nektek az anyátok büdös p…a! - mondta dühösen és jó hangosan Anna anyja, hogy meg is hallják az érintettek.

Gyakran végigjárták a parasztok udvarait, mit lehet még elvinni, ami mozdítható és csillapítja a hatalom éhségét. Annyi tojást kellett beszolgáltatni, amennyit nem tojtak a tyúkok, és annyi tejet, amennyit nem fejtek ki a tehenektől. Anna anyjának gyakran a piacon kellett megvenni a beszolgáltatandó termékeket. Mire eljött a forradalom ideje, mindenből kifogytak. Nem volt rendes ruhájuk, háztartási textilek, és hiába termett sok, az állam mindent elrekvirált.

A faluban volt egy tanácselnök, talán őt gyűlölték a legjobban. A falusi hangosbemondón üzente az állam üzeneteit, és ahányszor csak hallották, mondták: - Rohadjon ki a nyelved.

Ez az ember nyelvrákban halt meg.

A forradalom felcsillantotta bennük a szabadság reményét, de a külföldi hatalmak a népet cserbenhagyták. Sok kedves családtag, ismerős hagyta el a falut, külföldre menekült, rájuk pedig a csend borult. A szolgaság ideje még nem járt le, és a nép megtanult hallgatni, színlelni, hazudni.  Néhány férfit elvittek a faluból. Amikor hónapok múlva előkerültek, nem mesélték el senkinek sem, hogy mi történt velük, merre jártak. És senki sem kérdezte meg tőlük, hol voltak.

Anna nem volt a hatalmat bitorló párt gyermekszervezetének tagja. Azt mondták az osztálytársai:

-          Te nem tanulhatsz tovább, mert nem vagy úttörő!

Anna nyolcadikos korában úttörő lett, mert ő bizony tanulni akart.

Az iskola legjobb tanulójának megtagadták a lehetőséget. A tehetséges kislány édesapja részt vett a falu vezetésében a forradalom idején a rend biztosítása érdekében. A moszkovita hatalom ezt másképpen értelmezte és internálták. A gyermekét is megbélyegezték, ezért az nem tanulhatott középiskolában tovább.

Középiskolában

Anna középiskolás élményei mindjárt az első napon kezdődtek. A vonat, amelyen utazott késett. Már becsengettek, amikor az iskolába ért. Az osztályfőnöknő nagyon kedvesen kérdezősködni kezdett tőle. Honnan jött, mivel foglalkozik az édesapja?

Anna elmondta, hol lakik és azt is, hogy paraszt az apja. Az osztályból kitört a nevetés, percekig hömpölygött oda és vissza. Anna nem értette, mivel érdemelte ki az osztály feneketlen jókedvét. Számára az a szó: paraszt, a legszentebbet jelentette.

Anna nem lépett be az iskola politikai szervezetébe. A legrosszabb tanulóval együtt maradtak ki a kommunista ifjúsági szövetségből.

Történt pedig, hogy az osztályfőnöke, aki politikai gazdaságtant tanított, programot szervezett a gyerekeknek, és meghívott egy vendég tanárt is.

A tanulóknak az volt a feladata, hogy vitatkozzanak a marxizmusról.

Az osztályfőnök felszólalását néma csend követte. A csend egyre fokozódott, a gyerekek lesütötték a szemüket, az osztályfőnök arcára kiült a zavar és a harag. A vendég tanár értetlenül nézte, hogy nem történik semmi, aztán egy idő után elhagyta a termet. Az osztályfőnök lesújtó kritikával illette őket. Anna nevetett magában, mert amit igaznak tartott, nem állt ellentétben a történtekkel. Az embereket olyan vonatra ültették, amelyről nem tudták hova megy, és azt sem tudták, milyen vonatra szálltak.

Politikai gazdaságtan órán az osztályfőnök azt mesélte a tanulóknak, milyen nagyszerű dolog a termelőszövetkezet, hogy a parasztok kártérítést kaptak az elvett földekért, jószágokért, termelő eszközökért. Anna semmi ilyesmire nem emlékezett, arra viszont igen, amikor apját a termelőszövetkezetbe kényszerítették, a földek aranykorona értéke után még pénzt is kellett fizetni.

Lelkében fellázadt a hamis szólamok ellen, felállt és azt mondta:

-          Tanár néni, amikor az apám a termelőszövetkezetbe lépett, nemhogy pénzt kapott volna, de még neki kellett fizetnie.

Az osztályfőnöknő zavarba jött, elpirult és azt mondta:

-          Menj haza és kérdezd meg a szüleidtől!

Anna szülei elmondták, hosszú évek alatt, és nem a valóságos áron téríti meg az állam a földjeik értékét. A valóság tehát szöges ellentétben állt az iskolában tanultakkal. A földek valódi értéke helyett csak morzsákat kaptak.

Amikor elkövetkezett a ballagás ideje, az osztályfőnöknő minden diákjának mondott valami útravalót. Annának azt mondta:

- Vigyázz fiam a szádra, mert a nyíltságodból még sok bajod lehet.

Anna szeretett volna továbbtanulni, ezt tanárai is javasolták, de a szülök anyagi helyzete nem tette lehetővé. El kellett tartania magát, így aztán munkát vállalt.  A nővérétől albérletbe költözött. Teljes szabadságra vágyott, felnőttnek érezte magát.

Szerelem és árnyék

Munkából igyekezett haza, amikor összetalálkozott, egy ismerősével. A fiú a villamosmegállóban várakozott barátjával. A másik középtermetű, sportos testalkatú, csinos fiatalember volt. A haja fekete, göndör, a szeme bogárfekete. A szabályos szép arcnak különös varázsa volt. Rábeszélték Annát, tartson velük.

A közös programot mások követték, s aztán a bogárfekete szemű meghívta őt szilveszterezni. Anna akkor már érezte, hatalmába kerítette őt egy érzés, amely elől nem tud kitérni.

A fizetéséből vásárolt egy gyönyörű ruhát. Szép akart lenni, fodrászhoz is elment.

A társaság kicsi, nem túl tágas lakásban jött össze. A hangulat remek volt, és Anna beleszédült az új érzésbe, ami hatalmába kerítette. A fiú nyíltan közölte vele, szeretné, ha szeretkezne vele.  Annát arra nevelték, csak a férjének adhatja oda magát, számára gyors volt a tempó és elképzelhetetlennek tartotta volna a házasságon kívüli viszonyt. A fiú kinevette őt.

A következő alkalommal is társasággal buliztak együtt, későn indultak haza. A fiú felment a rokonok lakására, ahol lakott, hogy elhozza a család nyaralójának a kulcsát, de nem volt szerencséje. A kulcs nem volt otthon. Nagyon dühös lett. Anna elmondta neki, ő a férjének szeretné ajándékozni a szüzességét, és nem óhajt viszonyt a házasság előtt, de a fiú ezt nem értette meg. Minden lányt megkapott, akit csak akart. Nem ismerte azt a szót: nem. Nevelőapja egy gyárnak volt az igazgatója, irigyelt életet éltek. Nem értette Annát, csak azt tudta, nagyon tetszik neki a lány.

Anna elhatározta, megleckézteti, bármi lesz azután. A fiút a lakására csalta. A háziak nem voltak otthon. Tudta, nem kell félnie attól, váratlanul hazaérkeznek.

A fiú kedves volt, gyengéd és célratörő, de a lány ellenállására nem számított. Hajnalban ment haza. A lány tisztaságán nem esett csorba.   A fiú végtelenül dühös volt és szégyellte magát.

Annát nem hívta többé. Nem hívta és hónapokig nem is találkoztak. A lány tudta, megnyerte a csatát, de elvesztette a háborút.

Az új szilveszter közelgett, amikor váratlanul megcsendült a telefon. A fiú találkozóra hívta, kérte töltsék együtt az év utolsó estéjét.

A barátok ismét ott voltak, de feltűnt egy csinos, szőke hajú lány. A barna szemű többé nem foglalkozott vele.

El akarta felejteni. Nem sikerült. Beleégette magát lelkébe a szerelem. Anna úgy érezte, sohasem gyógyulnak be többé a sebei.

Felejteni akart. Egy reggel, amikor a szüleitől utazott vissza a városba, felfigyelt egy fiatalemberre, aki őt nézte. Nem sokkal később mellé lépett, nagyon udvariasan elkezdett vele beszélgetni. Elmondta, még a nyáron egy bálban látta meg őt. Kérte a barátait, ismertessék meg vele. Mindig figyelte az ablakból, ahol lakott, hátha meglátja, amikor jön Anna a testvéréhez.

A fiú magas volt, nagyon csinos és kedves. Anna azt gondolta: soha nem tudna a felesége lenni.

Múltak a hetek, egyre többet találkoztak, de benne nem volt szerelem. Három hónap múlva szeretkezett vele először. El akart minden köteléket vágni, amely érzelmileg ahhoz a másikhoz kötötte.

A hétvégéket együtt töltötték, néha elmentek táncolni. Egy ilyen alkalommal a fiú bevallotta, vele párhuzamosan jár egy kislánnyal, aki még szűz.

Anna kérte, ne találkozzanak többé.

Elmúlt néhány nap, aztán a fiú újra megjelent és közölte, szakított korábbi kapcsolatával.

Két év múlva házasodtak össze. Elhatározták, egy jobb élet reményében külföldön, szabad országban telepednek le. A nászajándékba kapott pénzzel, és amit addig hozzá gyűjtöttek, elindultak egy új világ felé. Kiváltották az útlevelüket, el sem köszönve a családtól vonatra szálltak.

A szomszédos országban próbáltak szerencsét, remélték sikerül innen nyugatra szökni.

Kirándulni mentek a határ közelébe, hogy felderítsék, át lehet-e jutni. De nem volt szerencséjük. A katonáknak gyanús volt a két fiatal, és Annáékat - bár meg sem közelítették a határt -, az idegen katonák bekísérték az őrsre, és fogdába csukták. Másnap gépkocsira ültették másokkal együtt, a közeli város börtönébe vitték. Hat nap elzárásra ítélték őket, de az ötödik napon, autóbuszon az egész társaságot visszaszállították a határhoz és elengedték. Csak egyetlen út létezett, visszatérni a hazába, a szolgaság földjére.

Anna még sokáig tartott attól, valami bajuk eshet, de szerencséjükre a hatalom nem foglalkozott a történtekkel, mivel az más országban történt.

A börtönélmények mély nyomokat hagytak benne. Elhatározta, nem ad több esélyt a hatalomnak arra, hogy börtönbe vesse. Törvénytisztelő állampolgár lesz. Megpróbálja megérteni azt az eszmét, amit mások az emberiség felemelkedési lehetőségének gondoltak.

Két gyönyörű gyermekük született. Annának mindene volt a család és a munka. Ez adott örömet és értelmet az életének.

A férjével egyre szaporodtak a konfliktusok, de nem törődött vele. A gyermekei kamaszok voltak már, amikor rádöbbent, egy idegen mellett él.

A férfit, akibe beleszeretett, korábban nem ismerte. Úgy tört rá a szerelem, mint a vihar, nem tudott többé ellenállni. Attól félt, ha megcsalná a férjét, nem tudna többé tükörbe nézni.

Aztán mégis úgy döntött, nem mond le erről a kapcsolatról, történjen bármi.

A lakást, ahol először találkoztak, Anna szerezte. A férfi furcsán zavarban volt, mint aki bánja, amiért eljött, aztán szeretkezés után közölte Annával:

-          Csak azért van szükségem ezekre a kapcsolatokra, hogy jobban érezzem magam otthon, a feleségemmel az ágyban.

Anna érezte, megnyílik alatta a föld és megsemmisül. Élete legszebb percét kaphatta volna ajándékba, de a férfi porig alázta.

A történtek után napokig nem jelentkezett, nem kért bocsánatot. Anna nem bírta tovább, elutazott. Amikor visszajött, a munkatársai közölték vele, hogy keresték.

Elhatározta kitörli magából az érzéseit, de azok erősebbnek bizonyultak az eszénél.

Először a férfi kérlelte, hogy találkozzanak újra, de ő ellenállt. Három hónap múlva ő kérte, találkozzanak újra.

Szeretkezés után a férfi közölte vele, szeretné, ha kölcsönadná a lakását, mert találkozni szeretne ott egy csinos nővel, akibe beleszeretett.

Anna kíváncsi volt, képes lehet-e ilyen aljasságra valaki?

Másnap átadta a lakása kulcsát, pezsgőt tett a hűtőszekrénybe és egy cédulát az ágyba:

       -    A hűtőszekrényben találtok egy üveg pezsgőt, és két poharat. A tiétek.

Elhatározta, addig hagyja magát bántani, amíg ki nem ég belőle a szerelem.

A következő találkozón a férfi elmesélte neki, ő az ötvenkettedik asszony, akivel lefeküdt. Anna akkor döntött úgy, nem találkozik vele többé.

Két év kellett, amíg végleg el tudta felejteni.

Konferenciára készült. Az öröm, hogy kilép a hétköznapjaiból, jóleső érzéssel töltötte el.

Vidám volt és jókedvű.

A fogadás után kiváló talp alá való zenét játszottak. Anna ledobva a cipőit, amelyek akadályozták a mozgásban, kiváló táncos partnerekre lelve önfeledten táncolt.

Tánc közben csak egy pillanatra feltűnt egy arc, akit elbűvölt az asszony látványa.

A férfi másnap, a kiránduláson Anna mellé ült a buszon. Közömbös dolgokról beszélgettek, aztán hirtelen, határozott mozdulattal rátette combjára a kezét. Amikor Anna elképedve a pimaszságától dühösen ránézett, elszégyellte magát és elvette.

A történtek után igyekezett elkerülni vele a találkozást, de ez nem sikerült.

A férfinak máshol volt a szálláshelye. Halálosan fáradt volt. Kérte, engedje meg neki, hogy a szobájában aludjon legalább egy órát. Annát mulattatta a dolog, mert előző éjszaka egy kollegájuk kérte tőle és szobatársától ugyanazt.  Későn érkezett és nem akarta a borsos szállodai díjat megfizetni. Ketten aludtak szobatársnőjével, és beköltözött a harmadik, a férfi. A pótágyon szorítottak neki helyet. A hálósapkáját is hozta magával és hálóingben aludt. Az egész nagyon mulatságos volt.

Milyen hír fog ezután elterjedni róluk? – gondolta Anna.

Látva a férfi fáradtságát, nem volt szíve nemet mondani.

Anna a városba ment sétálni, miközben egy idegen férfi az ágyában aludt.

Amikor véget ért a konferencia, a férfi felajánlotta, elviszi őt és egy másik társukat kocsival egy darabig. Anna elfogadta a meghívást, mert úgy érezte, nincs kockázata.

Az autóban mellé ült. Beszélgetni kezdtek. Különös érzése támadt, úgy érezte, régi ismerőse, akit nagyon-nagyon régóta ismer.

Hónapok teltek el. Elhatározta, megkeresi új ismerősét. A férfi végtelenül örült a találkozásnak, aztán rendszeresen felhívta Annát telefonon.

A beszélgetések által, egyre és egyre közelebb kerültek egymáshoz. A férje váratlanul jelent meg a munkahelyén és kihallgatta a telefonbeszélgetésüket. Kérdőre vonta Annát. Anna bevallotta, beleszeretett valakibe és szeretne elválni.

Este a férjével egyedül voltak otthon. Amikor felment az emeletre a hálószobába, a férje Annára zárta az ajtót és közölte vele, altatót vesz be, mert meg akar halni.

A gyógyszeres doboz a földszinten volt, Anna nem tudta, hogyan akadályozza meg, hogy  valamilyen őrültséget kövessen el. Hosszú, véget nem érő percek következtek, amikor  meghallotta kétségbeesett, zavaros, torzuló beszédét.

Könyörgött neki, nyissa ki az ajtót. Aztán férje feljött az emeletre és kinyitotta.

A gyógyszereket már bevette. Anna nem tudta, mit és mennyit. A torkára dugta erőszakkal a kezét és meghányatta, aztán tejet itatott vele.  A dulakodásban felsértette a férfi szájpadlását. Az altatótól a férje hajnalig aludt. Anna le sem hunyta a szemét egész éjszaka.  Amikor felébredt, alaposan összeszidta gyerekes viselkedésért, és ígéretet tett a férjének, mellette marad. Egyetlen dologra nem tett ígéretet, a hűségre. Elhatározta kiégeti magából a szerelmet, ha addig él is.

A kapcsolat nyolc évig tartott, s akkor a Szellem közölte vele:

-          A szerelmednek új szeretője van. Döntsd el, mi a legfontosabb számodra, a család  

      vagy a szerelem.

Annának még fájt a szerelem. Hitte is, nem is, amit a Szellem mond, ezért megkérdezte a barátját, s az elismerte új kapcsolatát.

Anna akkor elengedte, szép szóval és szeretettel, megköszönve azt, amit addig érzelmileg kapott. Azt mondta:

-          Sokféleképpen lehet szeretni. Lehet úgy is, hogy tönkretesszük a másikat, és úgy,

      hogy szeretettel elbocsátjuk. Én elbocsátalak téged. Légy boldog az új barátnőddel.

Akkor a Szellem azt mondta Annának:

-          Házasodj össze a férjeddel templomban. Próbáld meg a vele való kapcsolatodat új

      alapokra helyezni! Ő szeret téged. Akkor leszel boldog, ha a harmóniát a vele való   

      kapcsolatodban leszel képes megteremteni. Próbáld meg újra!

           A legfontosabb az a társ, akibe először leszel szerelmes, akit én adtam neked, mert a

           lelki fejlődésed csak vele együtt biztosíthatod.  De te ezt, az első kapcsolatot

           elmulasztottad. Minél diszharmónikusabb egy kapcsolat, annál több a teendő. Csak a

           Földön tehetsz önmagadért. Csak a Földön tehetsz a saját boldogságodért, de nem úgy,        

           hogy elhagyod azt a férfit, akit neked szántam. Elhagyhatod és élhetsz mással is, akár

           boldogságban, de a lelki fejlődésedért akkor egy jottányit sem teszel. Vigyázzatok hát    

           arra az első kapcsolatra, amelyet én ajándékozok nektek, mert az a boldogságotok  

           kulcsa, és nem más.

          Anna, neked Pétert adtam lelki társnak, de te nem voltál képes lemondani a szüleid

          által  rád erőszakolt magatartásról és így elszalasztottad azt a lehetőséget, hogy igazán  

          boldog légy, és ő is. Ő sem ismert fel téged. Ő is boldogtalanságban élte le az életét. 

          A férjednek azt a nőt kellett volna választania, akit elhagyott, mert az nem bújt az

          ágyába. Ha türelemmel kivárta volna a jogait, most gyönyörű, boldog kapcsolatban 

          élhetne vele, de ezt ő sem érdemelte ki.

      

           A szerelem azért olyan erős érzés, hogy ne az eszetek és a környezet véleménye

uralkodjon rajtatok, hanem az az érzés, amelyet tőlem kaptok ajándékba. De ha ezt      

           az ajándékot eldobjátok, csak morzsák azok, amik osztályrészetekül jutnak.

Anna évtizedek óta nem járt templomba. Vallását régen elhagyta. Egy különös meditációban találkozott először Istennel. Többé nem mondhatta, nincs, hiszen találkozott és beszélgetett vele.

Amikor elment a paphoz, az azt kérte tőle:

-          Az esküvőn nem lehet más jelen, csak ti ketten és a két tanú.

Anna is így gondolta. Nem fényes esküvőt akart, csak Isten előtt kinyilvánítani azt, hogy a férjével összetartoznak.